„Arra ébredtünk, szerintem az egész város, hogy az egész ház remegett. Ránéztem a telefonomra, és láttam, hogy Munkácson már egy ideje légiriadó van.” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Popovics Pál, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola egyik tanára az éjszakai orosz támadással kapcsolatban.
Elmondása szerint kiment az udvarra, hogy szétnézzen.
Nem láttam sem fényt, sem mást, és pont akkor zúgott el a fejem felett a második rakéta. Nagyon gyors volt, olyan volt a hangja, mint egy vadászgépnek, és másodpercek múlva jött egy óriási vörös fény, aztán az akciónak a hangja. Nagyon félelmetes volt, minden beleremegett. Aztán már láttam a füstöt, sejtettük, hogy a város szélén lévő gyár környékéről jöhet. Hajnalodott, és egyre vastagabb, sötétebb füstoszlop húzódott a város felé, égett szag terjengett a levegőben
– mondta a lapnak. Szerinte „a Jóisten nagy kegyelme, hogy nem történt tragikusabb dolog, mert ez a gyár három műszakban működik, műszakonként 6-800 ember dolgozik. Most is körülbelül hatszázan voltak bent, de a légiriadó kezdetekor a munkásokat beterelték egy biztonságosabb helyre. Csodával határos módon nagyon kevés a sérült”. A karpatalja.ma cikke szerint a sérültek száma 15-re emelkedett, ketten súlyos állapotban vannak. Popovics arról is beszélt, hogy:
Három és fél éve tart ez a háború, de itt Kárpátalján nyugalomban voltunk. Az emberek már szinte nem is reagáltak a légiriadóra, mert úgy gondolták, ide nem ér el a háború. Ez most megváltozott. Most már mindenki nagyobb aggodalommal fogja figyelni, mi történik az országban.
The post Munkácsi középiskolai tanár az orosz támadásról: Nagyon félelmetes volt, minden beleremegett first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu