Egy önkormányzattól tavasszal megvett ingatlanon építene munkásszállót egy török gyorséttermet működtető cég Makón, de a helyi önkormányzat ezt nem engedné neki – írja a Szegeder egy helyi lap, a Makói Csípős cikke alapján.
Az önkormányzat honlapjára felkerült előterjesztés szerint a képviselő-testület olyan határozati javaslatot készített elő, amely nem támogatná a beruházását.
A lap a dokumentum alapján azt írja, a makói önkormányzat még idén márciusban adott el egy ingatlant nettó 25,3 millió forintért a Duna Dönernek. A májusban megkötött szerződésben azt vállalták, hogy a területen üzembővítést hajtanak végre. Szeptemberben azonban arról tájékoztatták az önkormányzatot, hogy az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. által kiírt, Munkásszállások a versenyszférában című pályázatot adnák inkább be.
A programban 80–200 férőhelyes munkásszállókat lehet létesíteni kedvező feltételek mellett.
A Duna Döner indoklásában azt írta, hogy a 80 fős szállón részben az ő saját alkalmazottaik, részben az ipari park egyéb vállalkozásainak munkavállalói tudnának megszállni. A cég elsődlegesen a makói térségből, valamint a környező járásokból és régiókból kíván munkaerőt találni. Második lehetőségként a vajdasági és romániai magyar lakta területekről tervez toborozni és elszállásolni. Ha ez sem sikerül, akkor jönnének az „egyéb térségből származó” munkavállalók.
Makón a júniusi önkormányzati választáson a fideszes Farkas Éva Erzsébet tudott újrázni polgármesterként, ezért nem valószínű, hogy a szerdára időzített elutasító szándékú határozaton, elfogadása esetén, a következő önkormányzat változtatna.
The post Munkásszállót építene a török gyorséttermes, útját állná a makói önkormányzat first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu