Elon Musk 342 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik. Ez önmagában nagyobb, mint számos kontinens országonkénti leggazdagabb embereinek együttes vagyona – derül ki a Blochamps Capital 2025 első negyedéves nemzetközi milliárdos térképéből. Hiába küzd mostanában kihívásokkal az amerikai üzletember (a Tesla-eladások visszaesése, nyílt viták a részvényesekkel, valamint az amerikai elnökkel, Donald Trumppal), Musk továbbra is toronymagasan vezeti a globális vagyonlistát.
Mint az árán is látszik, az európai országokban a kiemelt országonkénti leggazdagabbak összesen mintegy 670 milliárd dollárnyi vagyont birtokolnak – Musk egymaga ennek több mint 50 százalékát tudhatja magáénak. Az ázsiai országok csúcs-milliárdosainak együttes vagyonértéke kb. 450 milliárd dollár, amelynek közel 75 százalékát tenné ki Musk saját vagyona. Afrika és Óceánia tíz, országonkénti leggazdagabbjának együttes vagyona is mindössze ~93 milliárd dollár – Elon Musk vagyona ennek közel négyszerese. Dél- és Közép-Amerika országainak nemzeti leggazdagabbjai együttvéve nagyjából 111 milliárd dollárt birtokolnak; ha ehhez hozzávesszük még Mexikót és Kanadát is, az amerikai kontinens országvezető leggazdagabbjainak ~257 milliárd dolláros vagyonánál Elon Musk harmadával több pénz felett diszponál.
A kutatást jegyző cég ügyvezető igazgatója, Karagich István szerint ilyen arányú különbségekre korábban nem nagyon volt példa, mármint hogy egyetlen ember akkora vagyon felett rendelkezik, ami kontinensnyi országcsoportok leggazdagabb elitjének összvagyonát is felülmúlja. Ez jól mutatja szerinte, mennyire koncentrálódik a tőke a technológiai innovátorok kezében napjainkban – tette hozzá.
Mi még a magyar vonatkozásokat emelnénk ki – Magyarország leggazdagabb embere továbbra is Mészáros Lőrinc, hozzávetőleg 3,6 milliárd dolláros (kb. 1300 milliárd forintos) becsült vagyonnal. Bár ez a hazai közvélemény számára döbbenetes összeg, európai összevetésben messze nem kiugró: a kontinens leggazdagabb országainak rangsorában Mészáros vagyona nem fér be az első húszba sem.
A közép-európai régióban, a V4-országokat nézve is csak a harmadik helyet foglalja el a felcsúti üzletember – megelőzi őt a cseh és a lengyel listaelső is. Mészáros Lőrinc vagyona alapján Európában még csak a középmezőnyhöz tartozik. Ugyanakkor, ami esetében figyelemre méltó, az a szinte példátlan ütemű vagyongyarapodás, amit az elmúlt években produkált – emlékeztet Karagich István arra, hogy a leggazdagabb magyar vagyona az elmúlt 10 évben 150-szeresére nőtt, de 5 éves összevetésben is megháromszorozódott.
Arra is kitértek, hogy ugyanebben az időszakban a világ milliárdosainak összvagyona „csak” 2,3-szorosára emelkedett, vagyis a globális bajnokok átlagos gazdagodása messze elmaradt az egyéni szupersztárok, így Musk vagy Mészáros vagyonrobbanásától. Musk vagyona egyébként 38 szorosára hízott tíz év alatt – Mészáros Lőrinc tehát ebben megelőzte őt, 150-szeres növekedésével.
The post Mutatjuk mi az, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu