Főhet ön miatt Magyar Péter feje.

Miattam?

Ön az ember, aki először állt Magyar Péter mellé, ráadásul ismert és elismert színész. Ha nem egyéniben, hát pártja országos listájának 18. helyéről biztosan bekerül az Országgyűlésbe. Amennyiben ellenzékbe szorul a Tisza, vitézkedhet a kulturális bizottságban, míg bele nem fásul az értelmetlen hadakozásba. Ám, ha kormányra kerülnek, ilyen harcostárs szeme nem szúrható ki egy távoli, kicsi ország nagyköveti posztjával. Csakhogy attól, hogy valaki hitelesen játssza Kossuthot A Hídemberben, miniszterként hónapok alatt megbukhat, például, mert kiderül, alkalmatlan menedzsernek, képtelen érdekeket egyeztetni, erőforrással gazdálkodni. Láttunk már művészeket akár rendszerváltó hevülettel a Tisztelt Házba érkezni, aztán mandátumukat elhajítva csalódottan elkullogni. Önnel mit lehet majd kezdeni?

Nekem a városom az első. Elsősorban Dunaújvárosért, valamint a környező további tíz településért szeretnék tenni a parlamentben. Aztán pedig a kultúráért.

Mint?

Kétségtelen, hogy nem rendelkezem államigazgatási rutinnal. Viszont az elhivatottságom és az elszántságom határtalan, lelke, motorja és bizonyos fokig szimbóluma vagyok a pártnak, a Magyar Péterrel kötött szövetségnek. Mindenkit olyan területen kell használni, ahol hiteles. A művésztársadalomban, úgy gondolom, van hitelem. És talán nem csak az egyik felében.

Például A Hídemberben Széchenyit alakító Eperjes Károlyra nem úgy tekintek, hogy utálnom kéne, mert nemzeti ünnepeken a háttérben imádkozik az épp beszédet mondó Orbán Viktorért. Nem lépnék bele ebbe a folyóba. Bár számomra olykor vállalhatatlanok a politikai nézetei, elismerem, hogy a magyar kultúra kiemelkedő alakja, korszakos művész.

Tanítványok, Eldorádó, nem sorolom. A Tisza a kultúrában is párbeszédet akar, és, ha úgy alakul, én le tudok ülni Eperjessel és még sokakkal a túloldalról, számomra mindegy, ki milyen politikus arcképét hordja a farzsebében, egyetlen fokmérője lesz a szakmánknak: a teljesítmény.

Eperjesen kívül még kikkel akar párbeszédet?

Bereményi Gézával. Gáspár Tibivel. Vecsei H. Miklóssal. Ifjabb Vidnyánszkyval. Vannak sokan.

És az idősebb Vidnyánszkyval?

Ő súlyos bűnöket követett el a magyar kultúra ellen, szétdúlta a magyar színészképzést, kivéreztette a független színházakat. Súlyos sebeket ejtett a magyar kultúra testén, iszonyú hatékony fegyvere a Fidesz megosztó politikájának.

Végtelenül káros karakter. Szerencsére nincs sok ilyen, sőt, a Fideszhez sorolt művészek közül is egyre többek érzik fojtogatónak a rendszert, csak ilyen-olyan okból, akár csupán rosszul értelmezett hűségből nem fordultak szembe az úgymond övéikkel.

Milyen szerepben lenne a leghatékonyabb?

A Hídember címszerepét ugyan nem én játszottam, ám a közéletben, a politikában hídember vagyok, leszek: hidat tudok képezni, békét szeretnék hozni a kultúrába. A nemzetnek a legnagyobb szüksége most a megbékélésre van. Nem rejtem véka alá, hogy ezen a területen egyfajta küldetéstudatom van. Bízom benne, hogy a személyiségem alkalmas a feladatra. Szívesen lennék az az ember, aki tárgyalóasztalhoz ülteti a kultúra, különösen a színház meghatározó alakjait, és velük közösen újraszövi a szakadozott szövetet. Rendkívül károsnak tartom a politikai alapon paralel intézményeket, a külön akadémiákat, a külön egyetemeket, a külön SZFE-t és külön free SZFE-t. Ehhez mi túl kis ország vagyunk. Közös kamarák kellenek, köztük színészkamara, melyekben mindenki képviselteti magát. Kulturálisan rengeteg hátrányt, feketelistát szenvedtem el, ennek ellenére kilátok a magam világából, és szeretnék véget vetni a romboló bipolaritásnak.

Úgy vélem, Magyar Péter hasonlóan gondolkodik a komplett társadalomról. Neki, nekünk nem fél Magyarországgal, nem a Fidesz szimpatizánsaival van vitánk, hanem a Fidesszel, a NER-rel, magával Orbán Viktorral. A kultúra, benne a színház évtizedek óta képtelen érvényesíteni az érdekeit. Színészként én is tehetetlenül néztem, mi zajlik, nem értettem, hogy lehetünk ilyen gyengék. Miért hagyjuk magunkat, miközben a médiatérben igenis hallatszik a hangunk? Miért nem használjuk az erőnket arra, hogy befolyásoljuk a sorsunkat? Miért nincs egy olyan érdekképviseletünk, amit komolyan vesz a politika? Miért csak megtörténnek velünk a dolgok? Miért elszenvedők vagyunk, nem pedig alakítók? A kultúra miért nem rúgja rá az ajtót a politikára? Dunaújvárosban, a telepen azt tanultam, hogy tégy a céljaidért, állj bele, harcold meg.

Azért indultam a politika világába, azért álltam Péter mellé, mert a kulturális életünk épp úgy épül le, megy tönkre, mint szinte minden ebben az országban. Már nem lehet félrenézni.

Szóval? Mire használandó Nagy Ervin?

Reményem szerint Magyar Péter arra használja majd Nagy Ervint, hogy segítségével egységesítse, segítse a kulturális élet fejlődését, összeolvassza, ami ma kettészakított és megállítsa a leépülést. Legyünk ott Európa filmes és zenei asztalainál, streaming platformjain, sorolhatnám. Péter is tudja, hogy a kultúra a legjobb deviza, a legnemesebb országimidzset építő eszköz. Orbánék elszigetelték az országot, mi visszavezetjük Európába. A megvezetett, csalódott fideszesek megbékéltetésében, vagyis a társadalmi béke megteremtésében és fenntartásában is kulcsszerep hárul majd ránk.

Táltosként vagy törzsfőnökként tenné ön ezt? Imádkozna Magyar Péter mögött vagy miniszterkedne?

Péter kitér a hitéből, amikor kormányzati feladatok osztogatásáról hall, hiszen ez valóban a jövő zenéje.

Megelégedne a „szamócai” szereppel?

Pozíció nem érdekel, de anélkül nehéz valódi hatást elérni, nem akarok pusztán biodíszlet lenni. Szeretném elérni, hogy a kormány kellőképpen artikulálni tudja a kultúra fontosságát, szeretnék erőt kifejteni politikai közegben, szeretnék mindenki számára elfogadható koncepciókat létrehozni. De először jussunk el a kormányalakításig, aztán majd Péter eldönti, milyen szerepben veszi leginkább a hasznomat. Az egyéni gesztenyém sütögetése egyáltalán nem érdekel. Ötvenévesen az ember eljut oda, hogy az ő személyénél sokkal fontosabb, hogy jó irányba haladjanak a közös dolgaink.

Irigylendő színészkarriert hagy el.

Amit művészként el akartam érni, elértem. Semmi olyan nem maradt ki, ami hiányzik.

Álomszerepek? Rendezés?

Álomszerep nincs, rendezni nem vágyom. Nem maradt bennem éhség. Egy engem is a soraiban tudó társulatnak már tapsoltak New Yorkban a Lincoln Fesztiválon, most már az okozna örömet, ha másokat is hozzásegíthetnék ilyen élményekhez.

És az okozna örömöt, ha létrehoznánk egy nívós nemzetközi filmfesztivált, nevezzük Tarr Béla Filmfesztiválnak, ami tíz év alatt az A-kategóriába emelkedik.

És az is örömet okozna, ha nem éhbéren dolgoznának a színészeink. Akkor érzem jól magam, ha a közösségem jól érzi magát.

Kossuth-díj?

Sose érdekelt.

Hát, ha érdekelte is, egy darabig biztos nem kapja meg. Ha Orbán marad, nyilván nem veszi listára, legföljebb poénból, de azt ön el nem fogadhatja. Ha meg Magyar győz, pláne.

Igen, nyilván.

A Tisza mi alapján osztaná a Kossuth-díjakat?

Nem a Tisza fogja osztani a Kossuth-díjat, még csak sugallni se fogja, kiket szeretne. Hanem egy színvonalas, a szakma egészét megjelenítő grémium dönt majd.

A Fidesz mellett nyíltan elköteleződött Nagy Ferónak, Pataky Attilának, Demjén Rózsinak és Ákosnak ön szerint járt a Kossuth-díj?

Kossuth-díj olyannak jár, aki nyomot hagyott a magyar kulturális életen, akire emlékezni kell. Az ilyen ember szerintem akkor is kapjon, ha politikailag szervilis, és a hatalom alighanem emiatt fizette ki a díjjal. A politikai elköteleződés, akkor is, ha ráég, szerintem nem teheti semmissé a művészi teljesítményt.

Még csak nem is árnyalja?

A felsoroltak mindegyike hozzátett a magyar kultúrához. Generációknak adtak kapaszkodót az élethez. Sajnálatos, hogy már az általuk teremtett értékek is politikai színezetet kapnak. Különösen kínos látni, amikor Feró félrészegen dermesztő butaságokat beszél a kamerába. Igazából nem is őket, hanem a hatalmat okolom ezekért a személyes tragédiákért.

A Fidesz kézivezérli a kultúrát, a díjakért, támogatásokért cserébe propagandát vár el a művészektől, amivel komplett pályákat, életműveket tesz idézőjelbe. Borzalmas.

Persze tudom, hogy a királyi udvarba önként vonultak be a művészek, önként vállalták hol a zsoldos, hol az udvari bohóc szerepét.

Hittek, hisznek Orbánban és a NER-ben, a maguk eszközeivel harcolnak érte. Ahogy Magyar Péter is hitt és harcolt ugyanazért.

A borostás Fideszben én is hittem. Magyar Péter pedig később is hitt bennük, de van az a pont, amikor fel kell ébredni.

Ezzel együtt a politikai álláspontja miatt egyetlen művészt nem szabad büntetőpadra tenni, mert akkor mi sem leszünk különbek. A dolog legnagyobb vesztese maga a Kossuth-díj, amit a lojalitás érdemrendjeként könyvelt el a társadalom. Megjegyzem, olyan dalt írni, előadni, amit az emberek évek, évtizedek múlva is dúdolnak, azért az komoly teljesítmény.

Villámkérdések. Ön mit dúdol Pataky Attilától?

A kör közepén állok.

Ákos?

Induljon a banzáj, essen szét a ház.

Rózsi?

Ezek mi vagyunk, a szabadság vándorai.

Feró?

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés.

Nemcsák Károly Kossuth-díjához mit szól? Akár annak fényében, hogy milyen emlékezeteset alakított Tállai András fideszes képviselő bakterházas partnereként.

Úgy gondolom, hogy Karcsi nem gonosz ember, nem rosszindulatú, nem tett tönkre karriereket, intézményeket.

Lenne helye az ön megbékélős asztalánál?

Lenne.

Méltónak tartja a Kossuth-díjra?

Ezt a döntést rábíznám a bizottságra. Mindenesetre, ahogy a Fidesz osztja a Kossuth-díjakat, az nemcsak abból a szempontból tud méltatlan lenni, hogy kik kapnak, hanem abból a szempontból is, hogy kik nem.

Kik nem?

Például Jordán Adél, akit a világ számos pontján állva vastapsolnak, de, mivel az apja az ellenzékhez kötődik, Adél is politikai büntetőpadra került. Nekem kedvenc színházi partnerem, imádok vele játszani, amit például az Ivanovban produkált, elképesztő, lenyűgöző, szavakat nem találok rá. De ugyanezt elmondhatnám Az anya szeme fénye darabban és még egy tucat másikban nyújtott alakítására.

Mihez kezd majd azzal, ha Tisza-kormányzás idején Kossuth-díjat kap Jordán Adél, vagy mondjuk a független színház pápája, Pintér Béla, és az akkori ellenzék fölveti, hogy lám, Magyarék, Nagyék is díjjal fizetik ki a kedvenceiket?

Azt felelem majd, hogy Pintér Béla már akkor megalapította társulatát, amikor a Fidesz épp átevickélt a liberális oldalról a konzervatívra, és már akkor harcos ellenzékiként írta darabjait, amikor a Tisza még gondolat sem volt. Ja, és Jordán Adél, Pintér Béla sose tapsolt Tisza-színpadokon.

Az ön számára van visszaút a politikából a színpadra?

Ha beszállsz a politikába, csináld teljes erőbedobással.

Leépítettem a szerepeimet, csupán a Mi életünk című stand-upban játszom önmagamat a feleségem oldalán, valamint Pintér Bélánál játszom nyolc éve az Anyám orra és az Anya szeme fénye című darabokban, két-háromhavonta, blokkokban. De abban a pillanatban, hogy véleményesnek érzem, ezeket is elengedem. Most a köz szolgálata, a választókerületem fejlesztése, a kulturális ágazat helyre tétele inspirál, és, amíg látom értelmét és lesz rá lehetőségem, erre fókuszálok. Aztán majd egy szép napon, meglehet, a politikának fordítok hátat, és megyek vissza az eredeti szakmámba. Százzal azt, aztán százzal ezt, aztán megint százzal azt.

A még futó darabokban nincs Gugyerák-effektus? Amikor belép a színpadra, nem susog a közönség, hogy itt a tiszás?

Ha susog is, két perc után elfelejti, berántja őket a darab.

Pintér Bélánál nem fideszes a közönség. Ön szét tudja szálazni, hogy a kapott tapsban mennyi az, amit a forradalmársággal, a politikai szerepvállalással érdemelt ki, és mennyi, ami a színészé?

Elénekeltem egy dalt Dés László koncertjén. Amikor fölmentem a színpadra, olyan fogadóm volt, de olyan, pedig még nem csináltam semmit. Az zömmel a politikai kiállásomnak szól. De azért a dal után sem lehetett panasz a tapsra.

Arányok?

A fogadóban hetven-harminc a rendszerváltó javára, a végén hetven-harminc a színésznek.

Az imént hevesen gesztikulált, mire fotós kollégám sorozatlövést adott le, ön pedig anélkül, hogy döccent volna a mondata, kitartotta a gesztust, sőt, a mimikát is, készüljön csak el a legütősebb, legdinamikusabb felvétel. Pár napja meg azt írtam föl Ercsiben, ahová kenuval érkezett kampányolni, hogy olyan testtartással lépett ki a hajóból Király Gábor-os mackójában, mintha miniszteri járművel érkezett volna Boss öltönyben. Aztán meg órákon át szelfizett, dedikált, beszélgetett, mindenkivel úgy, mintha ő lenne a világ közepe. Politikusként hasznát veszi a színészi képességeknek és a színpadi rutinnak?

Ez nálam nem póz, hanem belülről jön. Dumálós és érdeklődő vagyok, az voltam mindig is, hamar megtalálom a hangot. Biztos sok politikust fáraszt a kampány, de engem feltölt, jól érzem magam benne. Elképesztő, olykor megrázó történetekbe futok bele. Az ercsi Duna-parton valaki azt mesélte, csak azért ugrott haza külföldről, hogy találkozzon velem. Egy apám korabeli férfi szorongatta a kezem, pár másodpercig szótlanul nézett a szemembe, aztán annyit mondott: »Csak meg akartam fogni egy ilyen bátor ember kezét.” Gombóc nőtt a torkomba.

Én tényleg kíváncsi vagyok, és a kíváncsiságom a színészetben az általam játszott karakterekben lelt alanyra, politikusként pedig a választóimban.

Valóban érdekel a hogylétük, mi történik velük, hogyan lehetne könnyebbé tenni az életüket. Amihez sem színészként, sem politikusként nem lehet átsuhanni a szerepen vagy a tájon, hanem le kell állni figyelni, gondolkodni. Magadban számos miniportrét kell készíts, hogy megértsd a nagy egészet, és aztán hitelesen képviseld a választóidat. Van antennám az emócióhoz, megélem velük együtt a „sztorit”, és ezt érzik az emberek. Az első fél percben vagyok nekik a színész, a politikus, aztán viszont egy olyan férfi, aki felelősséget érez értük, és ettől megnyílnak. Egy hosszú beszélgetés után megkérdeztem az illetőt, mivel érdemeltem ki a bizalmát, azt felelte, érzi, hogy nekem el lehet mondani. Ez is gombócos.

Ami színházi színpadon működik, politikusi beszéd előadása során is beválik?

Más világ. A művészet és a művész arra törekszik, minél több irányból közelítsen, fogalmazzon meg állításokat. A politika nyelve esszenciálisabb, sűrítettebb. Hamar rájöttem, hogy itt szűkítenem kell, célratörőbben, tömbösebben fogalmazni meg a mondanivalómat.

Az érzelmeknek, az átélésnek melyik szakmában van nagyobb szerepe?

Emóció nélkül a színészet üres, halott. De az érzelmek ahhoz is nélkülözhetetlenek, hogy valaki a politikában magasra emelkedjen. A legtehetségesebbek képesek működtetni a saját érzelmeiket, s azon keresztül képesek hatni a hallgatóság érzelmeire. Úgy beszélnek, hogy azt érzed, nem fölmondja a szöveget, hanem teljes egészében az övé, a tartalom mögött ott a személyiség, az őszinte felháborodás, a köz képviselete, az, hogy mindannyian nevében, értünk szól. A jó politikus érzelme átüt a „rivaldán”.

Tréningezte ez ügyben Magyar Pétert?

Nem ismerek Péternél ösztönösebb tehetséget.

A legelején többen javasolták, terelgessem, hogy így meg úgy beszéljen. Azt feleltem, úgy jó, ahogy van, csak rontani tudok rajta, hagyni kell, hogy minden eszközre, mozdulatra, hangsúlyra maga találjon rá. És így is lett.

Eleinte kevésbé volt emocionális, aztán belelazult, és végképp átütő lett, és ma már rengeteg érzelem sűrűsödik a beszédeiben.

Hogyan barátkoztak össze? Hogyan lett önből az, aki először állt Magyar Péter mellé. Hogy volt?

Néztem az első partizános fellépését, és az járt a fejemben, hogy ez a teljesen ismeretlen fickó az én mondataimat mondja. Felelősségről beszélt, normalitásról, s tette ezt félelem nélkül, konok elszántsággal. Ni, itt az első olyan ember, aki a rendszeren belülről jőve nem bírta tovább, és kimondja, hogy alapvető a baj. És azt is éreztem, hogy amit mond, azt valóban végig is viszi.

Magyar Péter akkor még határozottan azt állította, hogy esze ágában nincs politikusnak állni.

Nyilván ezt gondolta. Én meg azt, hogy képtelen lesz leállni. Szerintem, amikor adta az interjút, nem sejtette, milyen hullámokat vet, de néhány hét, tán néhány nap alatt rádöbbent: olyan történelmi lehetőség és felelősség jön szembe, amiről más legföljebb álmodozhat. Ekkor kérte meg egy ügyvéd barátját, aki történetesen benne volt az én bizalmi körömben is, hogy keressen olyan arcokat, akik a maguk szakterületén letettek valamit az asztalra, és nem félnek vállalni a hatalommal szembeni kritikáikat.

Tudtommal én voltam az első, akivel összejött a találkozó. Egy irodában ültünk le, kultúráról beszélgettünk, különösen a vidéki közművelődés szerepéről, a kultúrához való hozzáférésről, a művelődési házak fontosságáról. Beszéltem úgy negyven percet, amiből érezhette, hogy nemcsak kritizálni tudok, hanem felelősségtudatom, lelkesültségem és vízióm is akad a kultúra területén.

Szóval levette, milyen vagyok.

„Én tényleg a nép hangja vagyok, amikor politikusokat küldök a faszba, akkor is.” Ezt ön nyilatkozta nekünk még a Tisza előtti időben. Képviselőként is marad a nép hangja?

A sajátos szóhasználatot tudjuk be az ifjonti hévnek. Megkomolyodva, politikusként nyilván a „nép hangjaként” verbálisan is példamutatóan igyekszem megnyilvánulni.

Azt is mondta: „Én nem a Mindentudás Egyetemén nőttem fel, mint a magyar politikusok, akik mindenbe bele akarnak pofázni. Tudom a korlátaimat.” Minimum parlamenti képviselőként mibe akar majd belepofázni? Mármint a választókerülete ügyein és kultúrán kívül.

Az akkori állításom időtálló, nem gondolom, hogy vitézkednem kéne olyan témákban, melyekben nem vagyok beágyazott.

A választói mit kérhetnek számon önön négy év múlva?

A vasművet mindenképpen. Ha Dunaújváros és környéke egy autó, akkor a motorja a vasmű. A választókerületi mandátum jelenlegi birtokosa, Mészáros Lajos négy éve azzal lett országgyűlési képviselő, hogy a vasmű újraindítását, stabilizálását, munkahelyteremtést ígért. Ehhez képest a gyár lényegében bezárt, a kohók összeomlottak, a munkásokat utcára tették.

Mi az ön konkrét ígérete? Az, hogy újraindítja a vasművet, stabilizálja működését, munkahelyeket teremt ezrével?

Van nekünk profi gazdasági szakemberünk, vezetőnk, Kapitány István, ilyen kérdésekben az ő éleslátására támaszkodunk. De a vasmű ügyében országgyűlési képviselőként ott leszek mellette, olyat tőlem senki nem fog hallani, hogy nincs közöm a gyárhoz. Konkrét ígéretet akkor tudunk tenni, ha kerítésen belülre kerülünk. Egyelőre nincs infó arról, mi maradt az infrastruktúrából. A cél az, hogy magas hozzáadott értékkel bíró acélmunkát hozzunk ide. A Fidesz nyerészkedő gazemberek kezébe lökte a gyárat, milliárdos szén-dioxid-kvótát adott át a Liberty nevű tulajdonosnak. A magyar állam nyilvánvalóan olyan – úgymond – befektetőt keresett, akivel lehet okosban játszani. A vasmű hasonló botránykő, mint Matolcsy MNB-alapítványai. És az csak egy dolog, hogy páran meggazdagodtak. Itt nem csupán közpénz százmilliárdok úsztak el, hiszen a gyár komplett régiót rántott magával. Családok ezrei veszítették el megélhetésüket, sokan az önbecsülésüket is. És odalett az ország egyetlen acélműve, ami már nemzetstratégiai kérdés. Az embereknek joguk van megtudni, az állam mire költötte a pénzüket, és amint lesznek dokumentumaink, mindent nyilvánosságra hozunk, gyanítom, égnek áll majd a dunaújvárosiak haja. Tartok tőle, sokaknak komoly fejfájást fog okozni egy átvilágítás. Fejér 4-ben is az lesz, amit Péter ígért országosan: megmutatjuk, mit veszünk át, aztán rendet teszünk. Vajon kinek állt érdekében letérdeltetni a vasművet? Ki akarja, hogy Magyarország ne öntsön acélt?

Ami pedig a politikai felelősség első szintjét illeti: míg ez a rettenet lezajlott, merre járt Lajos bátyám? Négy éve ő az országgyűlési képviselőnk. Látta, mi zajlik a körzetében. Hogy nem fontoskodott?! Hogy nem csapkodta az asztalt?! Hogy nem kérte számon akár a minisztert, akár a miniszterelnököt?! Mondta azt valamelyik főnökének, hogy ez nem tehetitek meg se a várossal, se velem? Követelt azonnali vizsgálatot, számonkérést? Miért viselte el, hogy bábként kezelik? Miért maradt csöndben, és locsolgatta békésen a kertjében a tujáit?

Az a helyzet, hogy a párt érdekeit nézte ahelyett, hogy a választói érdekét helyezte volna előtérbe.

Ön mit tesz, ha kormányra kerülnek, és mondjuk egy év alatt nem mozdul ki a holtpontról a vasmű ügye? Üti majd Kapitány István és Magyar Péter asztalát?

Nyilván. Kutyakötelességem. Apámat, anyámat mindenki ismeri a városban. És engem is ismer itt mindenki. Nekem ma, holnap és négy év múlva is bele kell néznem a gyerekkori barátaim szemébe. Felmérjük a helyzetet, tervet ácsolunk, amit megosztunk az emberekkel, és megyünk előre. Ha elakadunk, szóvá teszem, vitát kezdeményezek, lobbizom. Négy év múlva pedig számot adok az elvégzett munkáról. Természetesen nem csak a gyár ügyében. Küzdeni fogok az egész választókerületért.

Orbán Viktor dunaújvárosi látogatásakor Mészáros Lajos azt állította a színpadról, hogy ön azt sem tudja, mely települések tartoznak a választókerülethez, legalábbis egy interjújában képtelen volt felsorolni mindet.

Igen, valahol kifelejtettem Pusztaszabolcsot. Tán bocsánatos hiba, utólag is elnézést kérek érte.

Most felsorolná őket?

Pusztaszabolcs! Rácalmás, Kulcs, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Ercsi, Nagyvenyim, Perkáta, Adony, Dunaújváros. És még egyszer: Pusztaszabolcs. Megvan a tizenegy?

A tíz kistelepülésen élő tízezreknek mit ígér?

Normalitást. Tisztességet. Épeszű döntéseket. Félelem nélküli életet. Azt, hogy nem pártpolitikai meggyőződés alapján dőlnek majd el a fejlesztések. Azt, hogy nem csak azok a települések jutnak forráshoz, ahol kormánypárti polgármestert választottak.

Ki kap büntetést?

Aki köztörvényes bűncselekményt követett el, de ez szerencsére nem az én dolgom, hanem a bűnüldözésé és az igazságszolgáltatásé.

Politikai bünti?

Politikai büntetésbe senki nem kerül, dacára annak, hogy az elmúlt tizenhat évben azt szokták meg az emberek, hogy, aki nem a Fidesszel van, az elsorvasztandó ellenség. Ennek a mentalitásnak vége. Már azt sem értem, minek büntetni egy úgymond túloldali polgármestert, de hogy vele a községét is bünteted, az szimpla gazemberség. Számomra a választóim milliószor fontosabbak, mint egy akár fideszes polgármester. Nem választható szét Dunaújváros és a tíz kisebb település ügye. Hiszen, ha fejlesztjük a dunaújvárosi egészségügyet és oktatást, az áldás az egész régiónak, mert nem csak újvárosiakat gyógyítanak és tanítanak azokban az intézményekben.

Milyen a viszonya a polgármesterekkel?

Változatos. Van, aki nem fogadott, amit annak tudok be, hogy ezt az utasítást kapták, és nem mertek ellenszegülni a központi akaratnak. Megértem őket, ők is megkönnyebbülnek majd, ha tapasztalják, hogy én nem így működöm. A nagyvenyimi fideszes polgármesternőhöz odaléptem egy pultozásnál, beszélgettünk húsz percet, kedvesen jeleztem, ha nem bánja, fölvennék egy európai, normális kontaktot, és a választás után egyeztessünk, miben tudok segíteni a településének.

Mit szólt?

Csöppet megrémült, kicsit kénytelen-kelletlen beszélgetett, alighanem félt, hogy meglátják. Amiben nem ő a hibás, hanem az, aki kiépítette a rendszert, melyben egy demokratikusan megválasztott polgármesternek rettegnie kell, mit szól a tudom is én kicsoda, ha meglátja, hogy szóba áll egy demokratikus választáson induló ellenzéki képviselőjelölttel. De ennek mindjárt vége.

The post Nagy Ervin: Nem ismerek Magyar Péternél ösztönösebb embert first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu