Nagy Feró: A Szőlő utcai üggyel mindenki jól járt, mert a lányok is kerestek pénzt

Nagy Feró, a Beatrice frontembere, az október 23-i Békemeneten a Szőlő utcai üggyel kapcsolatban nyilatkozott az Alap nevű TikTok-csatornának és meglehetősen ellentmondásos kijelentéseket tett – vette észre a Telex.

Mint ismert, a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatóját és élettársát emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával tartóztatták le. a gyanú szerint az intézményvezető és élettársa több nehéz sorsú, érzelmileg és anyagilag függő nőket vett rá prostitúcióra, és a bevételeiket elvették.

Nagy Feró egy félmosollyal az arcán úgy fogalmazott az interjúban:

Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?

A kijelentést követően a Telex megkereste az énekest, aki utólag sem vonta vissza szavait, inkább csak árnyalta azokat. Szerinte az emberek általában a saját anyagi helyzetük javítására törekednek, és nem világos, hogy az érintett nők valóban kényszerítés hatására prostituáltként dolgoztak-e. Úgy fogalmazott:

Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal.

Ugyanakkor hozzátette, hogy ha a lányokat például „vasláncon tartották”, az természetesen nem önkéntes cselekedet.

A videóban Nagy Feró először azt is mondta, nem tud semmilyen botrányról, majd megemlítette Semjén Zsoltot, mint személyes barátját, bár ennek az ügynek nincs köze a miniszterelnök-helyetteshez. A zenész később azt is kijelentette, hogy különösebben nem érdekli a téma, és nem érzi magát érintettnek benne.

@alap_hirek A Békement résztvevőit kérdeztük a Szőlő Utcai botrányról. Ha Ferónál jobban képbe akartok vele kerülni, akkor nézzétek meg az új videónkat youtubeon! https://m.youtube.com/watch?si=k5UoxGkKk9MctFOZ&v=bwHBaC7eJU8&feature=youtu.be #alap #alaphírek #békemenet #fidesz #56 #október23 #budapest ♬ original sound – Alap

The post Nagy Feró: A Szőlő utcai üggyel mindenki jól járt, mert a lányok is kerestek pénzt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest