Nagy Feró visszaszólt Wolf Katinak a Facebook-bejegyzése miatt, amelyben az énekesnő a Szőlő utcai intézettel kapcsolatos nyilatkozata miatt bírálta. Nagy Feró az Indexnek nyilatkozva azt állította, Wolf Kati és sokan mások félreértették a szavait, és az énekesnő gyerekekről szóló képpel illusztrálta posztját, miközben ő felnőtt nőkről beszélt.
Wolf Kati is felháborodásának adott hangot a Facebook-oldalán. Az énekesnő azzal indított, hogy „Miért nem szégyelled magad, Feró???”, majd azzal folytatta:
Két lánygyerek anyja vagyok. De ehhez egyáltalán nem kell szülőnek lenni. Akár a nem nyugvó szereplési vágyad, akár valamilyen rosszul értelmezett vicceskedés mondatja veled ezeket az óriási hülyeségeket, akkor is rettenetesen káros, amit csinálsz. De ha – ráadásul apaként, nagyapaként – valóban így is gondolod, akkor meg förtelmes gyalázat.
Rajta kívül Udvaros Dorottya is visszavonulót, és a Kossuth-díja visszaadását várja Nagy Ferótól, aki azonban másképp vélekedik a kijelentéseiről.
Nagy Feró szerint félreértés, sőt csak Wolf Kati „beteg fantáziája”, hogy ő fiatal lányokról beszélt. Mint mondta, ő felnőtt nőkre gondolt, ezért bocsánatkérést vár az énekesnőtől.
A fideszes eseményeken rendszeresen megjelenő Nagy szerint Wolf „beszállt a baloldali kórusba”. A nagy vihart kavaró kijelentését is a Békemeneten tette. Azt mondta, hogy a Szőlő utcai ügyben érintett lányok kerestek pénzt, tehát mindenki jól járt.
Az Index-interjú egy pontján az őt kérdező újságíróval is konfliktusba keveredett:
Most azért kérjek elnézést – bocsáss meg – hogy mi, a társadalom olyan helyzetbe hoztunk téged, hogy neked el kell adni a testedet? De miért kérjek bocsánatot? Egyébként nem is értem mit kérdezel, te is baloldali vagy, vagy mi?
Nagy Feró végül azt kérdezte:
Most akkor én vagyok a hibás ebben? Hát mentsétek már meg a lányokat, bassza meg!
The post Nagy Feró szerint csak Wolf Kati beteg fantáziája, hogy ő fiatal lányokról beszélt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





