Nagy Márton bejelentette, magasabb inflációt vár a kormány, így magasabb lesz a nyugdíjkorrekció

Megemelte idei inflációs várakozását a kormány, az eddigi 4,5 százalékról 4,7 százalékra – ennek megfelelően a korábban bejelentett 1,3 százalékos nyugdíjkorrekciónál nagyobb, 1,5 százalékos emelésre számíthatnak novemberben a nyugdíjasok – írta a Portfolio.hu Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közlésére hivatkozva. A miniszter azt is közölte, hogy az ősszel várható nyugdíjkorrekció átlagos összege (feltehetőleg januárig visszamenőleg) 42.600 forint lehet, az átlagnyugdíjra vetítve. Azt is közölte, hogy a nyugdíjkorrekció mintegy 105 milliárd forintos pluszkiadást jelent a költségvetésnek.

A nyugdíjkorrekcióra azért van szükség, mert a kormány a költségvetésben alulbecsülte az inflációt – a januári nyugdíjemelés pedig a költségvetésben rögzített inflációval egyenlő, inflációkövetés címén. Ha rosszul lőtte be az inflációt a kormány a költségvetésben, akkor (a vonatkozó jogszabály szerint novemberben) nyugdíjkorrekció következik.

Mint írtuk, idén jókora mínuszban vannak a nyugdíjak – januárban 3,2 százalékos volt csak a nyugdíjemelés, miközben a KSH legfrissebb adatai szerint az átlagos fogyasztóiár-index 4,6 százalék volt júniusban, a nyugdíjas index pedig 4,7 százalék. A január–júniusi fogyasztóiár-index pedig (az átlagos és a nyugdíjas is) 4,8 százalék lett. Idén a januári nyugdíjemelés 3,2 százalékos volt, mert a költségvetésben ennyire becsülte a kormány az idei inflációt. Tehát a nyugdíjemelés mértékéhez képest már másfélszeresére rúg az árindex júniusig, azaz 1,6 százalékponttal magasabb már az infláció, mint az elvileg inflációkövető, januári, 3,2 százalékos járadékemelés volt. Vagyis a mai tudásunk szerint 50 százalékkal magasabb nyugdíjemelést kellett volna adni januárban ahhoz képest, mint amekkora megvalósult. A novemberi nyugdíjkorrekció mértékét a jogszabály szerint a január–augusztusi inflációs adatból becsülve kell egyébként megállapítania a kormánynak.

Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke pár napja azt mondta a 24.hu-nak, hogy egyre nő az idősek leszakadása, kiszolgáltatottsága, csökken a társadalmi megbecsülésük, és egyre többen kerülnek méltatlan helyzetekbe. A méltányosság is azt diktálná, hogy mihamarabb lépjen a kormány – fogalmazott. A Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője, Palóc André azzal reagált erre, hogy hazugság, hogy nő az idősek kiszolgáltatottsága.

Mint írtuk, a kormány márciusban jelentette be, hogy nem 3,2, hanem 4,5 százalékos inflációval számolnak éves szinten, és az emiatt szükséges novemberi nyugdíjkorrekcióra elkülönítettek több mint 90 milliárd forintot. A nyugdíjasok már akkor sem értették, hogyha a kormány már márciusban elismerte, hogy alultervezte az inflációt (és így a nyugdíjemelést is), ráadásul a pénzt is félretette a korrekcióra, akkor miért várnak vele novemberig. Hiszen a nyugdíjak már akkor is, azóta is jócskán mínuszban voltak, vannak. Volt már egyébként példa novembernél korábbi pótlólagos nyugdíjemelésre – 2021 júniusában és 2022-ben, júliusban is volt rendkívüli, januárig visszamenőleges nyugdíjemelés, amelyet aztán követett még novemberben is egy-egy korrekció.

The post Nagy Márton bejelentette, magasabb inflációt vár a kormány, így magasabb lesz a nyugdíjkorrekció first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest