Nagy Mártonék milliárdokkal sarcolnák a városokat, Szeged és Debrecen tiltakozik

Thumbnail for 6491744

A Nemzetgazdasági Minisztérium Nagy Márton miniszter aláírásával társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a rendelettervezetet, amely szerint több mint 92 milliárd forintot vennének el májusban az önkormányzatoktól a helyi iparűzési adó (hipa) többletének százszázalékos elvonásával – olvasható a portálon.

A rendelet mellékletében szereplő lista alapján a 3155 magyarországi önkormányzat közül 854 települést érint az új kötelezettség, de nem mindegyiknek keletkezik tényleges befizetési kötelezettsége. Ahol igen, ott jelentős az eltérés: Budapestnek például 3,7 milliárdot kellene befizetnie, Tarnabodnak viszont mindössze 55 ezer forintot.

A „plusz adó” nem új ötlet: a mostani elvonás a Navracsics Tibor által már tavaly ősszel bejelentett Versenyképes Járások Program része. Ennek lényege, hogy a 2024-hez képest keletkező hipa-többletet idén 100 százalékos állami elvonás terheli. A befolyó pénz egy központi alapba kerül, amelyből járásonként újraosztva, elvben akár a befizető önkormányzatok is visszakaphatnak valamennyit a saját pénzükből.

A rendszer úgy működik, hogy ahol a többlet nem éri el a 250 millió forintot, ott az állam kiegészíti azt, így minden járás legalább ekkora összegre pályázhat. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter korábbi nyilatkozata szerint így a 174 járásból 135 jobban járhat.

A szegeder.hu azt írja, hogy Szegednek például 588 millió forintot kell befizetnie, a város polgármestere, Botka László egyeztetést kezdeményezett Navracsics Tiborral a döntésről. Az egyeztetésen ott lesz Papp László, Debrecen fideszes polgármestere is, mivel a kormánypárti városvezetés sem elégedett a rájuk kirótt terhekkel, utóbbit 655 millió forinttal sarcolnák meg.

The post Nagy Mártonék milliárdokkal sarcolnák a városokat, Szeged és Debrecen tiltakozik first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest