Nagy Zsolt Leo nyerte meg a Farm VIP idei évadát: ezzel övé lett a játék 13 milliós fődíja, ami kiegészült azzal az egymillió forinttal, amit a verseny korábbi szakaszában sikerült megszereznie. Arról, mit tervez a kapott összeggel, a Borsnak mesélt most a realityszereplő.
Az én életemben ez nem egy sorsfordító összeg, vagy legalábbis nem olyan, amitől át kellene gondolnom, hogy mit változtassak az életemen. Ez a pénz nem kevés, de nem kiugró: egy jóleső összeg. Egyszerűen csak ott van, és ha jön egy utazás, házfelújítás vagy költözés, akkor egy nagyon nagy segítséget fog nyújtani, de nincs olyan célom, hogy most azonnal elköltsem egy konkrét valamire
– osztotta meg a portállal Nagy, aki már régóta szeretett volna elutazni egy távolabbi szigetre, például Fidzsire, így most ahogyan fogalmaz, lehet, hogy nem érinti majd annyira rosszul, ha meglátja a repjegy árát, és könnyeben veszi majd az utazási költségek akadályait.
Az elsődleges pénzköltési irány nekem az utazás, meg persze a hobbijaim: a kertészet, a bonsai-fák, a tavak (építek saját tavakat), a pontyaim, az állatok, ezekre szívesen költök szépen lassan, de nem ész nélkül.
A beszélgetés során szóba került két olyan eset, amikor a realityszereplő nagyon elfáradt mentálisan a verseny során. Az egyik a Kiara Lorddal való összetűzése volt, amikor Nagy egy ponton ráordított a pornószínésznőre. Mint mondja, az említett konfliktust azóta megbeszélték, szent a béke kettejük között. Ő elnézést kért, Kiara Lord pedig utólag átértékelte a helyzetet, amikor is nem a közlendővel volt gond, hanem annak módjával.
A reality későbbi szakaszában Zsolt gazda megnevezte a farm legjobb gazdáját és gazdasszonyát: ezen címeket Horváth Gréta (aki végül a második helyen végzett a döntőben) és Nagy Zsolt Leo nyerték el, melynek hallatán utóbbi el is sírta magát, ami korábban nem volt jellemző rá a műsorban. Bevallása szerint nagyon meghatotta, hogy valaki végre értékelte a munkáját.
Arról a sírásról nem szívesen beszélek, mert én úgy gondolom, hogyha egy férfi ember elsírja magát, az nem annyira férfias. Tudom, hogy sokat azt vallják, hogy néha kell, sőt ez még inkább férfiassá teszi az embert, én mégis azt érzem, hogy ez egy intim dolog, amit csak annak kell tudnia vagy látnia, aki nagyon közel áll hozzád, egy barátnő, szülő, vagy testvér. Ha kiadom a gyengeségem, az egy pofozható oldalamat mutatja meg, és azt nem szeretem. Nem szégyellem, ami történt, de ha még egyszer elindulnék, nagyon küzdenék a sírás ellen. Ott is küzdöttem, de nem tudtam tartani, mert borzasztóan jólesett, hogy értékelték a befektetett energiát
– árulta el.
The post Nagy Zsolt Leo elmondta, mihez kezd a Farm VIP főnyereményével: „Az én életemben ez nem egy sorsfordító összeg” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu