Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerdai bejelentése alapján a kormány mégsem fogja kifizetni az Orbán Viktor kormányfő februári évértékelőjén beharangozott nyugdíjas áfa-visszatérítést. Ehelyett 30 ezer forintos élelmiszer utalvánnyal támogatja 2,4 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember vásárlásait. A több címletből álló, papíralapú utalványokat őszig fogják kézbesíteni.
Farkas András nyugdíjszakértő ATV-nek adott interjújában beszámolt arról, hogy tömegesen áramlanak az idősek kommentjei az általa alapított nyugdíjguru.hu a portálra, sokan méltatlankodnak, hogy többre számítottak a kormányzattól. „Nem egyszeri 30 ezer forintot ígértek a kabinettől, hanem azt mondták, hogy havi 10-15 ezer forint lehet az áfa-visszatérítés összege. Számolni a nyugdíjasok is tudnak, és ha 12-vel beszorozzák a 15 ezer forintot, akkor 180 ezer forintot kapnak éves szinten. Ehhez képest most ennek az egyhatodát kapják majd meg az év utolsó felében” – magyarázta.
A portfolio.hu számítása szerint a 2,4 millió nyugdíjasnak járó 30 ezer forint 72 milliárd forintos összkiadást jelent a költségvetésben. Ha azonban a kormány 2026-ban is folyósította volna az áfa-visszatérítést, akkor az összesen 288 – 432 milliárd forint többletkiadást jelentett volna az államnak. Érdemes hozzátenni: semmi sem zárja ki, hogy az utalványokat sem egyszer küldi a kormány, hanem a választáshoz közeledve további összegeket kapnak ebben a formában a nyugdíjasok.
Farkas András emlékeztetett: a 2022-es országgyűlési választást megelőző évben 2021-ben 80 ezer forint nyugdíjprémiumot kapott egységesen minden nyugdíjas. Ehhez képest az idősek most jóval kevesebbnek érzékelik majd a pluszpénzt, miközben azóta egy rettenetes inflációs időszakon is túl vagyunk, a pénz értéke romlott.
a mostani 30 ezer forint, az akkori 80 ezer forinthoz képest eltörpülni látszik a nyugdíjasok számára.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy ha novemberben adják oda a nyugdíjasoknak az utalványokat, akkor az egy fontos időszak lehet a számukra, mert akkor érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés január 1-re visszamenőlegesen január 1-re. Nagy Márton bejelentése alapján erről annyit tudunk, hogy 1,3 százalékos emelést ígért pluszban a kormány, amelyre félretettek van téve 91 milliárd forint. Ám a nyugdíjasokokból ez inkább azt a reakciót váltja ki, hogy ha már félre is van téve a pénz, akkor miért kell novemberig várni ilyen magas árak mellett, miért nem adják oda nekik ezt az 1,3 százalékot már az év során – jegyezte meg Farkas András.
Hozzátette: nagyon is szükség lenne a beavatkozásra, mert 300 ezer idős csúszik a mélyszegénységbe, a KSH adatai szerint ennyi ember nyugdíja nem éri el a 120 ezer forintot. Emellett van 700 ezer kisnyugdíjas, aki a szegénységi küszöb alá szorult be, ami 170-180 ezer forint körül alakul. Nekik nagy segítség lehet még a 30 ezer forint is.
Magyarország egyike azon országoknak az EU-ban, ahol a legalacsonyabbak a GDP-arányos nyugdíjkiadások. Miközben nálunk csak a GDP 7,45 százalékát költik az öregségi nyugdíasok ellátására, addig az uniós átlag 10,9 százalék. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az uniós átlagra emelnénk a GDP-arányos nyugdíjkiadásokat, akkor 32 százalékos nyugdíjemelést kellene bevezetni Magyarországon – emelte ki.
A 30 ezer forintnyi utalványok kiosztását a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nyugdíjas tagozata is kritizálta. Az érdekvédők szerint a kormány a választások előtt megalázó alamizsnával próbálja befogni az elszegényedett nyugdíjasok száját.
The post Nagyon visszavágta a kormány a nyugdíjasoknak ígért támogatást, eltörpül a pluszpénz a 4 évvel ezelőttihez képest first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu