NAIH-elnök a Honvédelmi Miniszérium posztjáról: Különleges adatnak minősül, ha valaki függőséggel küzd

Thumbnail for 6536383

Ha valóban azonosítható személyről van szó, akkor az egészségügyi vagy mentális állapotra vonatkozó információ a GDPR alapján különleges adatnak számít – mondta a Klubrádiónak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke azzal kapcsolatban, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) egy csütörtöki Facebook-posztban azt írta, hogy a kormánypárti politikusok által kémkedéssel vádolt Ruszin-Szendi Romulusz „egy 14 éve leszerelt, függőségekkel küzdő nyugdíjasba kapaszkodik”.

Az ügy előzménye, hogy a volt vezérkari főnök közzétette Balázsi Zoltán leszerelt alezredes neki címzett levelét, amelyben Balázsi egyebek mellett arról írt, számára „érthetetlen és megdöbbentő az a gyomorforgató rágalomcunami, amit rázúdítottak olyan emberek, akik a bokájáig sem érnek fel Ruszin-Szendi Romulusz tábornok Úrnak.” Hozzátette, az állomány döntő többsége Ruszin-Szendi mellett áll, és nem haboznak a védelmére kelni.

Balázsi később reagált a HM bejegyzésére és azt írta, hogy nem drogozik, nem iszik töményet, több mint egy évtizede nem dohányzik, és sört is csak módjával fogyaszt, mert vigyáznia kell a cukrára.

Péterfalvi Attila NAIH-elnök a Klubrádiónak megjegyezte, hogy a hatóság csak a konkrét vizsgálatával tud döntést hozni, a sajtóban megjelent információk nem elegendők ehhez. „A hatóság az adatkezelés jogszerűségét vizsgálja, ami ebben az esetben a GDPR-nak, az Európai Unió Adatvédelmi Rendeletének való megfelelést jelenti” – tette hozzá.

A teljes körű vizsgálat során megnézik, hogy az érintett személy azonosítható-e, és ha igen, akkor mi volt az adatkezelés célja, jogalapja vagy hogy jogszerű volt-e.

Ha azonosítható a személy, akkor hozzákapcsolva olyan adat, amely akár egészségügyi adat, akár valamilyen kóros szenvedélyhez kapcsolódik, az értelemszerűen a GDPR alapján különleges adatnak minősül. A különleges adatkezelésére pedig a GDPR szigorúbb szabályokat állít fel,

mondta Péterfalvi.

The post NAIH-elnök a Honvédelmi Miniszérium posztjáról: Különleges adatnak minősül, ha valaki függőséggel küzd first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest