Az én történetem még 2009-ben kezdődött, amikor minden rendelkezésemre álló eszközzel elkezdtem lobbizni és kampányolni, nehogy a Fidesz kétharmados győzelmet arasson a következő évi választáson. Tudja, miért?

– kivételesen ezúttal az interjúnk alanya, Náray Tamás tette fel az első kérdést a beszélgetésünk elején.

Miért?

Mert személyesen ismertem őket. Akkoriban én voltam az ország egyik legfelkapottabb divattervezője, hozzám járt a politikai elit jelentős része. Közvetlen közelről láttam, hogyan viselkednek, amikor nem állnak kamerák előtt, és nem volt közöttük egyetlen államférfi, egyetlen Antall József-i karakter sem.

Az MSZP-kormányokat utáltam, mert a 2002-től kezdődő nagy osztogatásokat abból a pénzből tudták megcsinálni, amit az első Orbán-kormány a kasszában hagyott, aztán ünnepeltették magukat, amit kifejezetten alávaló magatartásnak tartok. Mégis azt mondtam, nem szabad, hogy a Fidesznek kétharmada legyen, mert abból probléma lesz. Hát probléma lett.

Elképesztő, hogy még mindig van több mint kétmillió szavazójuk. A nepotizmus, az oligarchák, az akkumulátorgyárak, a gödi botrány, a kegyelmi botrány, a Szőlő utcai gyermekotthon, a Nemzeti Bank kifosztása ezeknek az embereknek nem számít? Félelmetes mértékű az a mentális deficit, amit a tizenhat éve tartó megosztó propagandával előidéztek.

A harmadik kétharmad után, 2018-ban döntött az emigráció mellett. Az akkori nyilatkozataiból úgy tűnt, nem is annyira a politikai berendezkedés, hanem a közhangulat, a társadalom egy jelentős többségének lelkiállapota zavarta.

Igen. Bár voltak személyes konfliktusaim is, a bántáson, a fájdalmakon és a sértettségen fölül tudok emelkedni. A közeg és a stílus volt számomra egyre elviselhetetlenebb. Nem tudom értelmezni azt, hogy, akiket megválasztottak, azok nem dolgozni akarnak az emberekért, hanem uralkodni rajtuk, rátartian viselkednek és haragszanak azokra, akik másképp gondolkodnak és nem rájuk szavaznak. A politikusok olyan attitűdöt vettek fel, mintha popsztárok vagy hollywoodi filmszínészek lennének, akik folyton a rivaldafényben vannak, állandóan róluk kell szólnia a közbeszédnek, pedig hány olyan területe van még az életnek – például a művészet, az irodalom vagy a tudomány –, ami legalább annyira érdekes és fontos.

De ha politikusokkal meg az általuk fizetett celebeken keresztül is politikával van tele a közösségi média, az emberek is elkezdenek úgy viselkedni, mint a politikusok.

Mindenki mindenről határozott véleményt alkot, amit a saját csatornáján vagy legalább a kommentszekcióban ki is kell üvöltenie magából, lehetőleg minél alpáribb stílusban, hiszen azt látta a politikusoktól, meg a holdudvaruk tagjaitól. A véleményét pedig mindenki abszolút igazságként éli meg, ezért azokat, akik másképp gondolkodnak, minimum agyhalottnak vagy árulónak, fizetett ügynöknek tartják.

Spanyolországban ez nincs. Ha itt megkérdez valakit, hogy ki az egészségügyi miniszter, lehet, nem is fogja tudni a nevét, de, még ha tudja is, akkor nagyjából ennyi fogalma lesz a politikáról, mert nem az érdekli, nem azzal van állandóan elfoglalva.

Ott sem, ahol ön él? Katalóniában erős a függetlenségi eszme.

A katalán identitásnak valóban fontos alapköve, hogy ők nem kasztíliaiak, vagyis nem spanyolok. Ők egy másik nép más nyelvvel, más kultúrával. Sokakban erős a Spanyolországtól való elszakadás vágya, de a legtöbben azért belátják, hogy ennek, legalábbis jelenleg, nincs sok realitása. Nyolc éve élek itt, de soha nem tapasztaltam olyan szembenállást a kiválás- és a maradáspártiak között, mint Magyarországon két párt szavazói között. Kivételek nyilván itt is vannak, de közel sem annyira rendszerszintű itt a politika megélése, mint otthon. Nincs az, hogy barátságok, családi kapcsolatok mennek tönkre a politika miatt.

Megtalálta a békét, amit keresett? Mennyire tudta magát függetleníteni a magyar valóságtól?

Az én esetem amiatt is sajátos volt, hogy otthonról, mint ismert ember jöttem el, itt meg olyan voltam, mint bárki a szomszéd faluból, ami eleve felszabadító volt. Aztán az első négy–öt évben annyi munkát adott az új élet, az egzisztencia megteremtése, hogy időm sem maradt arra, hogy bármi mással foglalkozzam.

Elég megrázó élmény tud lenni, amikor az ember azzal szembesül, hogy mire elég Spanyolországban az a vagyon, amiért otthon egy egész életen át dolgozott.

Amikor az embernek egyik napról a másikra kell élnie – mert volt ilyen időszakom –, akkor nem ér rá a lelki sebeit nyalogatni. Mindig próbáltam azért a magyar közélet ütőerén tartani legalább egy ujjamat, hiszen családtagjaim, barátaim élnek otthon, és bárhol is éljek, nekem egyáltalán nem mindegy, hogy mi történik a hazámmal.

Amióta ismét egyenesbe jött az életem, azt mondhatom, hogy igen, megtaláltam a lelki békémet. Azzal együtt is, hogy akármennyire befogadó az itteni közösség, akármilyen jól tanulok meg spanyolul, itt mindig idegen leszek. A hazám mindig hiányozni fog, de a hazámnak az a része, ami miatt elkötöztem, az soha.

Mit gondol a választás eredményéről? Erre számított?

Úgy gondolom, nem túl szerencsés, és pszichés szempontból sem egészséges, ha valaki túl sokáig irányít egy rendszert, egy országot. A jelenlegi, vagyis hát most már csak volt kormánypártnak az egyik legnagyobb hibája az volt, hogy nem szakértelem, hanem párthűség alapján ültetett embereket fontos, felelősségteljes pozícióba, ebben pedig kódolva van a bukás.

Magyar Péternek és a környezetének a kommunikációjából egyelőre úgy tűnik, hogy ők más utat követnek. Ott van például Orbán Anita, egy szakértő, kulturált, kifejezetten kellemes nő benyomását kelti, vagy Kapitány István, aki nagyon meggyőző a kommunikációjában, és, aki láthatóan érti is azt, amiről beszél, hiszen a versenyszférából jön, egy globális vállalatnál volt vezető pozícióban.

Magáról Magyar Péterről pedig azt gondolom: van benne kraft! Ahogy elindult járni az országot, és felállt egy szakadt teherautó platójára és onnan szónokolt, aztán nekiindult, és elment gyalog Budapesttől Nagyváradig. Aztán a megválasztása utáni napon a nemzetközi sajtótájékoztatón négy nyelven megszólal? Mindez azért elismerésre méltó.

A spanyol barátaim is azt mondják, tök rendben van ez a pasas.

Nem meglepő módon vasárnap elmentem Barcelonába, és én is leszavaztam a Tisza Pártra. Nagyon remélem, hogy nem mossa el őket a szokásos magyar „reality show”, és akkor mindenképp lesznek pozitív változások.

Csak a nagy szavakat meg a pátoszt kellene kerülniük az újságíróknak, meg a Magyar Pétert körülvevő körnek is, mert hamar kontraproduktívvá válhat. Anyukám mindig azt mondta, a sikert legalább úgy kell tudni elviselni, mint a kudarcot, és igaza volt. Kell egy kis visszafogottság, higgadtság, önfegyelem.

Ha egyet üzenhetnék Magyar Péternek, akkor az az lenne, hogy kezdjen el takarítani, de annyira gyorsan, amennyire csak tud! Nem bosszúvágy vagy a gyűlölet beszél belőlem, de attól tartok, hogy később már akadályoztatva lesz.

Megfordult a fejében, hogy hazaköltözik?

Nem. A hetvenedik évem felé sasszézok, az én életembe már nem fér bele még egy ekkora váltás. Eltelt nyolc év, berendezkedtem, beindítottam a nemzetközi karrieremet, nem tudom csak úgy összecsomagolni az életemet és hazaköltözni.

Ezzel együtt száz százalékig magyarnak érzem magam. Magyarok a szüleim, Magyarországon születtem, ott jártam iskolába, ott voltam először szerelmes, ott ért ezer öröm és bánat. Magyar nyelven írom a könyveimet, Magyarországon értem az emberek testbeszédét, az emberek mentalitását, lelkivilágát, hiszen közéjük tartozom.

Ha kérném, simán megkaphatnám már a spanyol állampolgárságot, de nem kérem, mert én nem spanyol, hanem magyar vagyok. Spanyolországban van az otthonom, de a hazám mindig Magyarország lesz.

A hazatérést csak akkor fontolnám meg, ha a megalakuló Tisza-kormány felkérne valamilyen tisztség betöltésére. Persze ez csak vicc.

Az ön életében lezajlott már egy rendszerváltás, akkoriban szintén külföldön, Franciaországban élt. Lát bármilyen hasonlóságot az akkori és a mostani események között?

Tátott szájjal néztem, mi zajlott Budapesten vasárnap este. Szó szerint annyit tudtam mondani, hogy „baszki, ez egy forradalom!” Hála az égnek ez is békés forradalom volt, mint 1989-ben, de akkor kicsit úgy tűnt, mintha minden az emberek feje fölött történt volna, a mostanit viszont az emberek csinálták. És nagyon fontos, hogy a legfiatalabb, a 18–20 éves generáció is részt vett benne, akik azért nagyon mások, mint mi voltunk. Nagyon jó, hogy azt tapasztalhatták meg, hogyha elmennek szavazni, annak megvan az eredménye. Van értelme, hogy éljenek azzal a jogukkal, hogy beleszóljanak a saját sorsuk alakulásába.

Milyen változásokra számít?

Arra, hogy Magyarország szabadabb, humánusabb hellyé változik. Humanista művésznek tartom magam, ami azt jelenti, hogy szerintem minden egyes embernek joga van a boldoguláshoz, ahhoz, hogy megvalósítsa az álmait. Annak is lehetőséget kell adni, hogy eljuthasson egy egyetemre, aki a legszegényebb faluba születik.

A globális bizonytalanságban megerősödött ultrakonzervativizmus pedig egészen más irányba visz. Arról szól, hogyan lehet egy embert és a mindennapi életét minél több korlát közé szorítani, ami megnyilvánul a hitben, a magatartásban, a társas kapcsolatokban, de még a szexben is. Könyörgöm, ezt már meghaladtuk, a XXI. századnak nem erről kellene szólnia. Például, hogy egy darabban a férfi színész ne legyen nőnek beöltözve, mert, ha meglátja egy gyerek, akkor eltorzul a szexuális identitása. Hát micsoda aberrált gondolkodás ez?

A művészet azért fontos, mert mindig a szabadság az alapja. Az, hogy gondolhass bármiről bármit, és azt közölhesd is az alkotásaid által. Mondjon nekem egy kimagasló ultrakonzervatív művészt! Nem tud, ugye? Azért, mert a művészet lényege épp az, hogy feszegesse a korlátokat, és segítsen kitörni közülük.

Visszatérve Magyar Péterre és a kétharmadára, majd meglátjuk, mi lesz. Felesleges találgatni, azzal kell foglalkozni, ami ma van, amit ma meg lehet csinálni. Magyarországon le kellene végre szokni arról, hogy mindenki szorong, és mindig a lehető legrosszabbra készül, mert annak nincs semmi értelme. Hogy lehet úgy belevágni bármibe, hogy úgysem fog sikerülni? Csak arra szabad gondolni, hogy valami jól végződhet. Próbálja ki mindenki, akár a legapróbb dologgal kapcsolatban is, hogy úgy áll hozzá, hogy nem veszíthet, és meg fogja látni, hogy működik!

The post Náray Tamás: Személyesen ismertem őket, ezért már 2009-ben tudtam, hogy baj lesz, ha a Fidesz kétharmadot szerez first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu