A NATO keleti szárnyának védelme elsőrendű fontosságú, ezért elindítjuk a Keleti Őrszem (Eastern Sentry) műveletet, amely tovább erősíti e régió védelmi helyzetét – jelentette ki a NATO-főtitkár pénteken Brüsszelben.
Mark Rutte, az európai szövetséges haderők főparancsnokával, Alexus Grynkewich tábornokkal tartott sajtótájékoztatót, amelynek keretében elmondta: a művelet a következő napokban indul, és számos szövetséges — köztük Dánia, Franciaország, az Egyesült Királyság, Németország és mások — erőit vonja be, a hagyományos katonai képességeken túl. Az erőfeszítés részeként olyan elemek is lesznek, amelyek a drónhasználatból fakadó kihívások kezelésére szolgálnak – tette hozzá.
A főtitkár szerint bár a légtérsértések leginkább a keleti szárnyat érintik, valójában mind a 32 NATO-tagország veszélyben van, hiszen az orosz rakéták hiperszonikus sebességgel percek alatt elérhetik Európa bármely pontját. Ezért kulcsfontosságú a Keleti Őrszem művelet, amely rugalmas védelmet biztosít a légtérsértésekkel és más fenyegetésekkel szemben – hangsúlyozta.
Azzal kapcsolatban hogy héten orosz drónok sértették meg a lengyel légteret, Rutte úgy nyilatkozott: a történtek attól függetlenül, hogy szándékosak voltak-e vagy sem, „felelőtlenek és elfogadhatatlanok”, a szövetség integrált légvédelmi rendszerei pedig sikeresen biztosították a NATO-terület védelmét.
Főtitkár szerint Donald Trump amerikai elnök jól reagált a történtekre, és az Egyesült Államok elkötelezettsége a NATO iránt szilárd.
A lengyel elnök beszélt Donald Trumppal, én magam is beszéltem vele, és ez nagyon jó kapcsolatépítő megbeszélés volt, különösen a múlt heti washingtoni találkozójuk után
– mondta.
Rutte továbbá üdvözölte az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek a javaslatát egy közös uniós finanszírozású “drónfallal” kapcsolatban. A főtitkár szerint az EU és a NATO szorosan együttműködik: a NATO a védelmi tervezést és követelményeket adja, az EU pedig az ipar és a finanszírozás terén tud hozzájárulni. Ezért minden uniós kezdeményezés, például a dróntechnológia fejlesztése, hasznos a közös védelem szempontjából – tette hozzá.
Alexus Grynkewich tábornok nyilatkozatában arról beszélt, hogy a Keleti Őrszem művelet átfogó és integrált védelmi rendszert alakít ki az északi térségtől a Fekete- és Földközi-tengerig, összekapcsolva a légi rendészeti és földi légvédelmi képességeket.
Ez a művelet rugalmasságot és erőt ad, lehetővé téve, hogy pontosan ott és akkor összpontosítsuk erőinket, ahol és amikor szükség van rá
– mondta.
Hozzátette: Franciaország, Dánia, az Egyesült Királyság és Németország már felajánlott vadászgépeket, hadihajókat és légvédelmi rendszereket. A NATO emellett új, költséghatékony drónellenes technológiákat is gyorsított ütemben vezet be, hogy a művelet hosszú távon fenntartható legyen.
A keleti szárny az első védelmi vonalunk, de valójában az egész szövetséget védi. A művelet már most elkezdődik, de idő kell a teljes összehangoláshoz
– hangsúlyozta Grynkewich.
The post NATO: Indul a Keleti Őrszem hadművelet first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu