Az ügyészség és maguk az érintettek is cáfolták lapunknak azt a sajtóértesülést, miszerint őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kommandójának vezetőit.
A 444.hu írta meg kedd reggel saját, meg nem erősített információira hivatkozva, hogy a Merkur Bevetési Egység parancsnokát és helyettesét „kábítószerrel összefüggő bűncselekmény miatt” a napokban leváltották és le is tartóztatták.
Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre válaszolva ugyanakkor azt mondta, hogy egyik személy sincs őrizetben és gyanúsítást sem közöltek velük.
Lapunk elérte Tornai Márkot, a Merkur Bevetési Egység volt parancsnokát is, akiről a cikk azt állította, hogy rács mögé került. Tornai telefonon közölte, hogy a NAV június 26-án valóban visszavonta az osztályvezetői beosztását. Az indoklás nélküli döntésről csak pár nappal korábban kapott jelzést, addig folyamatos és jó volt a szakmai kapcsolata az adóhivatal irányítóival.
Tornai kijelentette, hogy a vezetői döntés mögött nincs semmilyen eljárás, az elmúlt hetekben családjával a Balatonon nyaralt és nem őrizetben volt, ahogy a cikk állítja. A kommandó eddigi vezetője azt is hozzátette, hogy a felmentése előtt megkapta a féléves vezetői jutalmat.
Egész életemben olyan helyeken dolgoztam, ahol C típusú átvilágításra volt szükség
– mondta Tornai, de a felmentése hátterét egyelőre nem kommentálta. Annyit árult el, hogy munkaügyi perre készül az ügyben.
Tornai időközben a 444-nek is nyilatkozott, a lappal szemben jogi lépéseket tervez, és attól tart, hogy az általa több mint húszéves pályafutása során elfogott bűnözők miatt bajba kerülhet, miután a neve megjelent a sajtóban.
Barcsi István, Tornai ügyvédje is azt hangsúlyozta lapunknak, hogy a NAV-kommandó esetében nem véletlen a névtelenség és az, hogy a vezetők maszkban nyilatkoznak. Mindez a kommandósok és családjuk védelmét szolgálja.
The post NAV Merkur-parancsnok a 24.hu-nak: Nincs eljárás ellenem first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu