Navracsics Tibor biztosa lett a Fidesz képviselőjelöltje

A Fidesz kongresszusán derült ki, hogy a kormánypárt zalaegerszegi önkormányzati képviselőjét, Szilasi Gábort indítja egyéni jelöltként a parlamenti választásokon. Azóta Navracics Tibor miniszteri biztossá is kinevezte. A január 15-én megjelent Hivatalos Értesítő szerint január 6-tól ő felel az Észak-Zala fejlesztéséért.

Szilasi Gábor munkáját a közigazgatási és területfejlesztési miniszter irányítja. A biztos javaslatokat fogalmaz meg a területi kohézió erősítését szolgáló együttműködés formáira, közreműködik a területi közigazgatással és a helyi önkormányzatok feladatellátásával összehangolt fejlesztéspolitika megvalósításában.

A kinevezés társadalmi megbízatás, fizetéssel, juttatással, mtitkársággal nem jár, a HVG szerint ugyanakkor sok szereplési lehetőséget ad majd a kampányban a Fidesz képviselőjelöltjének. A megyei hírportál szerint Szilasi kinevezése után azt mondta: fontosnak tartja a helyiek véleményét, így ajtaja mindenki előtt nyitva áll, aki a megyéért, Észak-Zaláért és Zalaegerszegért akar dolgozni.

Már másért felel Szalay Ferenc

Navracsics Tibor módosított Szolnok egykori fideszes polgármesterének kinevezésén is. Szalay Ferenc Szolnok és térsége fejlesztése helyett immár a szabadidős és szabadtéri önkormányzati sportinfrastruktúra-fejlesztés területfejlesztési koordinációjáért felel január 15-től.

Figyelemmel kíséri a szabadidős és szabadtéri sportolással, az önkormányzati és sportpályák használatával összefüggő szakpolitikai és szabályozási kérdéseket.

Miniszteri biztosként egyebek mellett javaslatot tesz Navracsics Tibornak a szabadidős és szabadtéri sportinfrastruktúrát érintő kérdésekben, különös tekintettel azok területfejlesztési összefüggéseire,. A tavalyi kinevezésnek az a része nem változott, hogy ezért helyettes államtitkári díjazás és egyéb juttatás, illetve egy kétfős titkárság jár.

The post Navracsics Tibor biztosa lett a Fidesz képviselőjelöltje first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest