A miniszter által elmondottak szerint a kormányban azt érzékelték, hogy a projekt „egyre inkább távolodik” a megvalósíthatóságtól, veszélybe került a kivitelezése az „elmérgesedő vita következtében.” Egy per évekig elhúzódott volna, ami „magával hozta volna a beruházási környezet romlását” – érvelt a döntés mellett.
Navracsics Tibor azt állítja, a kormány jogászai között is volt vita volt arról, hogy élhet-e az elővásárlási jogával a fővárosi önkormányzat cége (miközben a miniszterek váltig esküdöztek, hogy ebben nincs mozgástere a fővárosnak – a szerk.). Mint mondta, bár ilyen mélységig nem ismeri a szerződést, ám, ha szerepel benne az elővásárlási jog, akkor annak megalapozottnak kell lennie.
Kérdésünkre – ha burkoltan is, de – elismerte, hogy a 2026-os választásnak volt szerepe a döntésben: a felismerés mellett, miszerint a beruházás nem tud elindulni a várható jogi csatározások miatt, azt is tapasztalták, hogy a lakosság ugyan nem teljesen elutasító a beruházással kapcsolatban, mégis hezitál ebben az ügyben.
Az államnak egyébként eladóként visszavásárlási joga van a szerződés szerint.
Élni fognak-e ezzel a választás után? – firtattuk, amire azt a választ kaptuk: ez túl bonyolultnak hangzik.
Minden nagyobb politikai tervnek van egy olyan görbéje, (…) amikor egy pont után már nem éri meg, vagy kifejezetten anyagilag, vagy politikailag, mert már nem hoz annyit, hogy megérje
– utalt a műsorban arra, hogy szerinte egyszerűbb a háttere a meghozott döntésnek, mint sokan gondolják. Arra, hogy a főváros rendelkezik-e elegendő erőforrással, illetve képes lesz-e menedzselni a beruházást, közölte:
Ez egy nagyon komplex probléma. Van enyhe szkepszisem, hogy ezt meg tudják-e oldani.
Azért szolgált jó tanáccsal is Karácsony Gergelyék számára: vendégünk szerint akár európai uniós forrásokat is lehetne szerezni Rákosrendezőre, mint barnamezős fejlesztésre.
Mi a különbség a tárgyalás és a zsarolás között? – reagált a miniszter arra a felvetésünkre, miszerint a mostani költségvetési ciklusban zárolt uniós támogatások felszabadítása érdekében a magyar kormány blokkolhatja-e a következő ciklusról induló tárgyalásokat, vagyis megzsarolja-e az Európai Bizottságot. Navracsics Tibor abban bízik, hogy enyhül a politikai klíma Magyarország körül, és ez megkönnyíti a hozzáférést az uniós pénzekhez. Nem szeretnénk eljutni a zsarolásig – tette hozzá.
Az adásban beszéltünk még
- a Transparency International legfrissebb korrupcióérzékelési indexéről (Magyarország továbbra is az utolsó Európában, de vendégünk szerint sokkal előkelőbb helyen állnánk, ha a tényleges eseteket vennék figyelembe),
- az Integritás Hatóságról (ott „óriási ambíciókat” lát, amelyek időnként meghaladják a jogszabályi kereteket, de a mandátumuk bővítésére a bizottságnak kellene javaslatot tennie, hogy a kormány érdemben foglalkozzon vele),
- az önkormányzati autonómia kiüresítéséről,
- valamint arról, hogy mérsékelt konzervatívként miként látja a Patrióták Európáért szövetség összetételét, nem zavarja-e, hogy szélsőjobboldali, radikális nézetekkel kerültek egy platformra. Navracsics Tibor szerint a sokszínűség gyönyörködtet.
The post Navracsics Tibor Rákosrendezőről: Ismereteim szerint nem az arab befektető lépett vissza first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu