Négy évet kapott a férfi, aki kirabolt és vécébe kényszerített egy utast a miskolci vonaton

Thumbnail for 6461757

Négy év nyolc hónap börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki egy vonaton és Miskolcon is rablást követett el tavaly.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a férfi tavaly decemberben egy Sátoraljaújhely és Miskolc között este közlekedő személyvonaton ráfogott egy utas nyakára és késeléssel fenyegetett egy férfit, akitől hatvanezer forintot szerzett. A támadó ezután elengedte az utas nyakát, majd felszólította arra, hogy zárja magára a vonat mosdójának ajtaját, ne szóljon senkinek és várja meg, amíg ő leszáll a vonatról. Az elkövető visszaadott az áldozatának ezerötszáz forintot, és távozott.

Ezen túl tavaly októberben Miskolc egyik utcáján lenyúlta egy gyalogos pénztárcáját a benne lévő húszezer forinttal, iratokkal és bankkártyával. A tettes a lopott bakkártyával különböző helyeken mintegy ötvenezer forint értékben vásárolt. A közlemény szerint a terhelt beismerte bűnösségét az előkészítő ülésen és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

Az elkövetőt rablás bűntettében, lopás vétségében és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében mondták ki bűnösnek. Mint írták, a bíróság enyhítő körülményként értékelte a férfi beismerő vallomását és együttműködő magatartását, de súlyosító körülmény volt büntetett előélete és a hasonló bűncselekmények gyakorisága. Az ítélet nem jogerős.

The post Négy évet kapott a férfi, aki kirabolt és vécébe kényszerített egy utast a miskolci vonaton first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest