Négy napra megnyitják a látogatók előtt az Igazságügyi Palotát

Szerdai Facebook-bejegyzésében jelentette be Vitézy Dávid, hogy az átadásának 130. évfordulója alkalmából négy napra megnyitják a látogatók előtt az Igazságügyi Palota megújuló történelmi tereit. A tájékoztatás szerint a regisztrációhoz kötött, mintegy 55 perces vezetett sétákon harmincfős csoportok vehetnek részt, a 16 év alattiakat pedig nagykorú kísérővel várják a szervezők.

A bejáráson a látogatók az alábbiakat tekinthetik meg:

  • a Központi Csarnokot, benne Lotz Károly mennyezetképével,
  • Strobl Alajos Justitia-szobrát, amely 70 év után került vissza eredeti helyére,
  • a rekonstruált történelmi bútorzattal berendezett dísztermet,
  • két műemléki és egy új, korszerű tárgyalótermet.

A Karmelita után

Vitézy felidézte, hogy májusban Magyar Péter miniszterelnökkel közösen elbontották a Karmelita körüli kordonokat, és megnyitották a korábban elzárt épületeket, mivel a közpénzből fenntartott középületek nem a politikai elit kiváltságai.

A Karmelita után most az Igazságügyi Palotában is lehetőséget teremtünk arra, hogy bárki személyesen is megismerhesse Hauszmann Alajos egyik fő művét, közös építészeti örökségünk egyik legjelentősebb alkotását

– fogalmazott a politikus.

A Parlamenttel szemben álló épület felújítása a befejezéséhez közeledik. A tervek szerint a Kúria 2027 márciusában költözhet be az épületbe.

The post Négy napra megnyitják a látogatók előtt az Igazságügyi Palotát first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest