„Néha brutális volt” – Lisa Kudrow a Jóbarátok kulisszái mögött zajló gonoszságokról beszélt

Lisa Kudrow nemrég a Times of Londonnak adott hosszú interjút, amiben a Jóbarátok sikerének boncolgatása és Matthew Perry méltatása mellett szóba kerültek a sorozat forgatása során tapasztalt negatívumok is.

A sorozatban Phoebe Buffayt alakító Kudrow úgy fogalmazott: „Voltak rosszindulatú dolgok a kulisszák mögött”, elsősorban a többnyire férfiakból álló forgatókönyvírói csapat részéről.

Ne felejtsük el: 400 fős élő közönség előtt vettük fel a részeket. És ha elrontottad az egyik író poénját, vagy nem jött át, nem olyan lett a reakció, akkor olyanokat mondtak, hogy »nem tud ez a ribanc olvasni? Nem is próbálkozik. Elcseszte a poénomat.” És tudtuk, hogy közben az írószobában a férfiak éjszakába nyúlóan arról beszélgetnek, milyen szexuális fantáziáik vannak Jenniferrel és Courteney-val. Durva volt

– fogalmazott a sorozat két másik női főszereplőjére, Jennifer Annistonra és Courteney Coxra utalva.

A színésznő „brutálisnak” írta le, ahogyan a forgatókönyvírók bántak a stábbal, de azt mondta, nem foglalkozott velük túl sokat, mivel ezek a kellemetlenkedések általában zárt ajtók mögött történtek. „Néha brutális volt, de ezek a srácok – és főleg férfiak voltak abban a szobában – hajnali 3-ig bent ültek, és próbálták megírni a sorozatot, úgyhogy nekem az volt a hozzáállásom: »Mondjatok rólam, amit akartok a hátam mögött, nem számít”” – idézte fel.

A Jóbarátok írócsapatának viselkedése nemcsak a mából visszanézve tűnik problémásnak. 1999-ben Amaani Lyle íróasszisztens pert indított a Warner Bros. Television ellen; azt állította, hogy a sorozat írói gyakran tettek szexuális és rasszista megjegyzéseket, és mint írói asszisztens, ő kénytelen volt jegyzeteket készíteni mindenről, ami a szobában elhangzott. Az ügy végül a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely Lyle ellen döntött, miután úgy ítélte meg, hogy a durva viselkedés a munkakörnyezet szükséges része. Az ítéletet akkor sokan a kreatív szabadság győzelmeként értelmezték.

The post „Néha brutális volt” – Lisa Kudrow a Jóbarátok kulisszái mögött zajló gonoszságokról beszélt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest