„Nehéz szavakat találni” – egy magyar modell háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben

Thumbnail for 6293464

A lassan egy hete tomboló Los Angeles-i tűzvészben porig égett egy magyar szupermodell, Pillmann Lívia otthona is, erről ő maga írt az Instagramon, ahol képeket is megosztott a pusztításról.

Nehéz szívvel osztom meg a hírt a közelmúltban történt tűzvészről, amely elpusztította az otthonunkat. Nehéz szavakat találni, amikor az ember ilyesmivel szembesül. A lángok sok mindent elvittek, de mi ragaszkodunk az emlékekhez, amelyek a szívünkben élnek tovább

– idézie a Blikk a korábban Konyhafőnökben is szereplő modell elmúlt napokban kitett posztját, amelyben arról is írt, hogy „napról napra haladunk, és hihetetlenül hálásak vagyunk azokért az emberekért, akik gondoskodással vettek körül minket.”

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a tűzvészben eddig legalább 16 ember vesztette életét, több mint 150 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát, emellett tízezres nagyságrendben semmisültek meg épületek az amúgy is lakhatási krízissel küzdő Kaliforniában. Ráadásul még korántsem látszik a veszélyhelyzet vége, mivel vízhiány alakult ki és az időjárás nem segíti a tűz visszaszorítását: az erős szél és az alacsony páratartalom növeli a tüzek továbbterjedésének kockázatát, miközben szombaton már közegészségügyi veszélyhelyzetet hirdettek a légszennyezettség miatt. Az előrejelzések szerint egészen szerdáig marad a kedvezőtlen légjárás.

View this post on Instagram

A post shared by L I V I A (@livia_pillmann)

The post „Nehéz szavakat találni” – egy magyar modell háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest