Módosítania kell a fővárosnak leadott vagyonnyilatkozatát Kollár Kingának, mivel az abban feltüntetett ingatlanok paraméterei nem egyeznek azokkal az adatokkal, amiket az EP-képviselőként leadott nyilatkozatában jegyzett – tudta meg a hvg.
Kollár Kinga a Tisza Párt színeiben ott ül jelenleg a fővárosi közgyűlésben és az Európai Parlamentben is. Miután tavasszal a parlament döntött arról, hogy az EP-képviselőknek nyilatkozniuk kell a Nemzeti Választási Iroda felé az anyagi helyzetőkről, Kollár is elkészítette újabb bevallását júniusban, de az két ponton sem egyezik a korábban fővárosi képviselőként még januárban leadott nyilatkozattal.
- Egy gödöllői ingatlan esetében januárban azt írta, 120 négyzetméteren terül el, júniusban viszont már úgy jellemezte, hogy „kb. 155”. A telek esetében mindkét alkalommal 1004 négyzetmétert írt.
- Továbbá januárban azt írta, van egy 114 négyzetméteres VII. kerületi lakása, júniusban viszont már egy 53 és egy 68 négyzetméteres lakást tüntetett fel.
A lap megkereste a Tisza Párt sajtóosztályát, amely közölte, hogy a gödöllői ingatlan esetében az ingatlan tulajdoni lapján nem szerepel az épület nagysága, csak a teleké, így Kollár csak becsülni tudta annak területét – igaz, arra nem tért ki a Tisza, hogy miért becsült fél évvel később más értéket a képviselő.
A VII. kerületi lakás(ok) kapcsán pedig az a dolog nyitja a párt szerint, hogy „az ingatlan-nyilvántartásban két helyrajzi számon szerepel a lakás, korábban a külön nyilvántartott lakásoknak egy közös előtere volt”.
A Tisza Párt jelezte továbbá, hogy mindkét esetben a Nemzeti Választási Irodának leadott (tehát az EP-képviselői) nyilatkozat a helyes, így az eltéréseket a fővárosnak leadott nyilatkozat javításával kívánja tisztázni.
The post Nem egyeznek Kollár Kinga vagyonnyilatkozatai first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu