Írta: Hámori György, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány munkatársa.

Kováts Eszter cikkének (Kiket tolt le Magyar Péter a pályáról, és mit érdemes átgondolniuk?) politikai pártokra vonatkozó állításaival nem kívánunk vitatkozni. A civil társadalmat érintő részekre azonban igen, mert azok nemcsak leegyszerűsítők, hanem félre is értik a civilek szerepét egy demokratikus társadalomban.

A szerző írása illeszkedik egy egyre gyakrabban megjelenő értelmezési kerethez, amely az „óértelmiség” és az „ócivilek” szerepét mossa össze és kérdőjelezi meg, gyakran a relevanciájuk elvesztésére hivatkozva. Ez a keret azonban több ponton is súlyosan problematikus.

Az ún. (ó)civilek egy nehezen értelmezhető kategória. Már csak azért is, mert a magyar civil szféra nem egy szűk, elit csoport: ma több tízezer szervezet működik az országban, amelyek túlnyomó többsége jóval a mostani politikai átrendeződés előtt jött létre, ők akkor mind (ó)civilek lennének? De még ha csak az emlegetett Civilizáció Koalíció szervezeteit nézzük is, akkor is egy kifejezetten sokszínű közegről beszélünk. (A cikkben említett Civilizáció Koalíció tagja a Gyökerek és Szárnyak is – a szerk.)

A relevancia kérdéséről

A cikk egyik központi állítása, hogy a korábbi civil és értelmiségi szereplők elvesztették relevanciájukat.

Az, hogy Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben nem történt politikai hatalomváltás, nem jelenti azt, hogy a civil társadalom irreleváns lenne. A kettő nem azonos dimenzió. A politikai hatalom hiánya nem egyenlő a társadalmi hatás hiányával. Ez egy logikai ugrás.

Ha a relevanciát nem kizárólag választási eredményekben, hanem társadalmi működésben mérjük, egészen más kép rajzolódik ki. A civil szektor jelentős része az elmúlt években állami források nélkül, sőt sokszor azok ellenében, a civilek folyamatos vegzálása és megfélemlítése ellenére működött, és mégis képes volt közösségeket szervezni, problémákat kezelni és erőforrásokat mozgósítani.

A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány munkája is ezt mutatja. 2014 óta (teljes egészében az Orbán-rendszerben működve) 83 helyi közösségi kezdeményezéssel dolgoztunk együtt, és összesen 207 millió forinttal támogattuk a munkájukat. De ami ennél fontosabb: ezek a közösségek a támogatásaink nyomán ennek az összegnek körülbelül a dupláját gyűjtötték össze saját közösségeikben adományokból, és több száz, a helyi közösségeket, a demokráciát és a társadalmi egyenlőséget szolgáló ügyet karoltak fel – helyben, saját erőből.

Ha ez nem társadalmi relevancia és megerősítés, akkor nehéz megmondani, mi az.

A társadalmi felhatalmazás kérdéséről

Hasonló logikai probléma jelenik meg abban az érvelésben is, amely a civil követelések mögötti társadalmi támogatottságot kérdőjelezi meg.

Az, hogy egy politikai erő tartósan hatalmon van, nem bizonyítja, hogy minden vele szemben álló ügy mögül hiányzik a társadalmi támogatás. Különösen nem egy olyan médiakörnyezetben, ahol a kormányzati kommunikáció végtelen erőforrásokkal épít fel következetes ellennarratívákat, többek között a civil szereplőkkel szemben.

A civil szféra elleni politikai és kommunikációs nyomás az elmúlt években nem elméleti kérdés volt, hanem napi tapasztalat. Ebben a helyzetben különösen fontos kimondani: a korlátozott láthatóság nem azonos a társadalmi támogatottság hiányával.

A civil szerep félreértése

A cikk visszatérő állítása, hogy a civil szervezetek „világítótoronyként” működnek.

Ez a leírás torzít.

A civil szervezetek szerepe a demokratikus működés egyik alapja: érdekeket képviselnek, problémákat tesznek láthatóvá, és nyomást gyakorolnak a döntéshozókra. Ha ezt „okoskodásként” vagy „világítótorony-szerepként” írjuk le, akkor egy olyan logikába csúszunk bele, amely szerint a jogokkal, normákkal, kisebbségi szempontokkal való foglalkozás felesleges akadékoskodás. Ez a gondolkodásmód ismerős – és nem a demokratikus hagyomány része.

Fontos azt is tisztázni: a civil szervezetek nem kampánygépek, és nem is „közvélemény-követő intézmények”. Nem az a feladatuk, hogy mindig az aktuális többségi hangulatra reagáljanak. Sok esetben éppen az a szerepük, hogy hosszabb távú értékeket és érdekeket képviseljenek, kényelmetlen kérdéseket tegyenek fel, és formálják a társadalmi gondolkodást.

A történelem során a legtöbb jelentős társadalmi változás nem a többségi érzület követéséből, hanem annak alakításából született.

Az „érzékenyítés” is különös keretbe kerül a szerző cikkében. Az érzékenyítés nem elitista melléktevékenység, hanem a társadalmi változás egyik alapmechanizmusa. Ha ezt a munkát irrelevánsnak tekintjük, akkor nem a civilek működését kérdőjelezzük meg, hanem azt, hogy egy társadalom képes-e egyáltalán tanulni.

A civilek kiszorulása és a jelen

A civilek szélre szorulása nem természetes folyamat, hanem egy tudatos politikai stratégia eredménye. Ennek ellenére a civil aktivitás nem tűnt el, hanem átalakult. Az alulról szerveződő kezdeményezések, közösségi hálózatok, vagy akár a Tisza párt körül kialakuló „szigetek” is azt mutatják, hogy a társadalmi részvétel igénye létezik és sokszínű, rétegzett civil jellegű aktivitásként jelenik meg.

Sőt: ha politikai változás következik be, annak sikeressége nagyban múlik majd azon, hogy milyen mértékben tud támaszkodni a civil társadalom tudására, aktivitására és részvételére.

Ne szűkítsük a kritikus teret

A civil szervezeteknek nem az a feladatuk, hogy párttá alakuljanak. Ha ezt várjuk el tőlük, akkor nem megújulást kérünk, hanem szerepcserét és végső soron önfeladást. Ezzel nem a civileket erősítjük, hanem éppen azt a teret szűkítjük, ahol a politika kritikája megszülethet.

Lehet az (ó)civileket irrelevánsnak nevezni. De attól még ők szervezik a közösségeket, ők teremtenek erőforrást, és sokszor ők tartanak életben olyan ügyeket, amelyeket az állam nem. Ezek az úgynevezett ócivil szervezetek az elmúlt 16 évben gondoskodtak sorsukra hagyott emberekről, egész térségekről és generációkról, akiket a politika teljesen magukra hagyott, és tették mindezt az elmúlt 16 évben akkor is, amikor a hatalom ahol tudott, keresztbe tett.

Az igazán aggasztó kérdés inkább az, hogy mi történik egy társadalomban, mire számíthat egy olyan társadalom, ahol azokat a szereplőket, akik problémákat neveznek meg, közösségeket építenek és értékeket képviselnek, irrelevánsnak kezdjük tekinteni. Mert ha ez megtörténik, az nem a civil szféra kudarca.

The post „Nem irrelevánsak, hanem nélkülözhetetlenek” – válasz Kováts Eszternek a civilek szerepéről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu