A reggeli beágyazás veszélyeire figyelmeztet egy szakértő, aki azt javasolja, azonnal hagyjunk fel ezzel a szokással, mert akár súlyos egészségügyi problémáink is lehetnek – írja a Mirror.
Dr. Gareth Nye, a Salfordi Egyetem biomedicina tudományok oktatója szerint nyáron a legtöbb ember körülbelül 5-700 ml izzadságot veszít egy este, ami ágyneműn és a pizsamán „köt ki”. Ez azonban még magasabb is lehet, a menopauzán áteső nők például többet izzadnak éjszaka.
Az emberek naponta körülbelül 500 millió bőrsejtet veszítenek, ennek többségét alvás közben. Emellett más testváladékokat is termelünk, például nyálat
– mondte Nye.
A szakember szerint a testváladékok ideális környezetet teremtenek a baktériumok és gombák, valamint más kellemetlen mikroorganizmusok elszaporodásához, ez pedig akár különféle egészségügyi problémákhoz vezethet. A hívatlan vendégek jól érzik magukat az ágyneműnkben vagy a pizsamánkon, ha viszont reggel beágyazunk, „becsomagoljuk” őket is. Ráadásul minél nedvesebb az ágyneműnk vagy a pizsamánk, annál inkább vonzza az ágyi poloskákat vagy a poratkákat.
Nye emlékeztet, hogy a poratkák különösen szeretik az elhalt hámsejteket, és a lepedőn hagyják az ürüléküket. Ez akár allergiás reakciókat vagy asztmás rohamokat is kiválthat, és súlyosbíthatja például az ekcémát. A poratkák olyan fizikai reakciókat is kiválthatnak, mint az orrfolyás, a könnyezés vagy a tüsszögés.
Nye szerint ezért inkább ébredés után inkább szellőztessük ki az ágyneműt, ahelyett, hogy rögtön elpakolnánk. A szakember minimum fél órát javasol, de van, aki ennél többet.
Ha pár órára bevetetlenül hagyod az ágyneműt, azzal szó szerint elpusztítod az atkákat, és eltávolítod a bennük rejlő irritáló allergéneket is, így jobban alszol éjszaka
– mondta a lapnak egy ágyneműket is forgalmazó cég.
A Mirrornak megszólalt egy alvásszakértő is, aki azt javasolta, hogy nyáron 3-4 naponta mossuk ki az ágyneműt 60 fokon, ahelyett, hogy kéthetente, alacsony hőmérsékleten tisztítanánk.
„Dobd be a lepedőt és a párnahuzatokat a mosógépbe. Ezek gyűjtik össze a legtöbb izzadságot, koszt és baktériumokat, amik folyamatosan érintkeznek az arcoddal és a hajaddal” – közölte.
The post Nem javasolják a szakértők, hogy reggelente rögtön beágyazzon first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu