Nem kapott engedélyt Bige László gyára, a kormányhivatal szerint tíz kilométeres távolságban lehetne veszély

A Nitrogénművek Zrt. pétfürdői ammóniaüzemében a csővezetékek leromlott állapota miatt a műszaki biztonsági hatóság az üzem újraindulását megtiltotta addig, amíg a hibákat el nem hárítják és a szükséges hatósági vizsgálatok a csővezetékek üzembiztos állapotát nem igazolják – tájékoztatta a Fejér Vármegyei Kormányhivatal főispáni kabinetje az MTI-t.

A közlemény szerint a Nitrogénművek üzemeiben a hatósági felügyelet alá tartozó nyomástartó berendezések szerkezeti és szilárdsági vizsgálatait a cég kérelmére, egyeztetett időpontban a hatóság folyamatosan végzi, azonban a vizsgálatok jelentős része a cég felkészületlensége miatt egyelőre eredménytelenül zárult. Egyes berendezések vizsgálata már két alkalommal is sikertelen volt, így harmadik vizsgálatra is szükség van.

Az ammóniagyártás különösen veszélyes ipari tevékenység, a berendezések elégtelen karbantartásra visszavezethető hibája esetén kiszabaduló gáz több 10 kilométeres távolságban is veszélyt jelenthet a környéken élőkre, ezért a nyomástartó berendezéseknek a legszigorúbb műszaki biztonsági előírásoknak kell megfelelnie

– ismertették a helyzetet.

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal műszaki biztonsági hatósága a cég kérelméből értesült arról, hogy az üzemek termelése az eredetileg közölt őszi időpontnál hamarabb, már 2025 májusában leállt. Az újrainduláshoz – eredményes vizsgálatok után – a hatóság engedélyeire is szükség van, azonban

a vállalat a saját maga által korábban feltárt hiányosságokat sem szüntette meg.

A Nitrogénművek a leállását követően nem volt és maradéktalanul jelenleg sincs felkészülve arra, hogy a szükséges vizsgálatokat hiánytalanul és eredménnyel elvégezze a hatóság. Az üzembiztos működésre vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartatásától a hatóság nem tekinthet el – emelte ki közleményében a kormányhivatal.

Ha ezt a jövőben sem kapják meg, és ennek megfelelően nem tudják majd elkezdeni a gyártást, akkor a cég csődbe mehet és több száz ember veszítheti el a munkáját.

Közben a Telex arról ír: nem kizárható, hogy a Nitrogénművek érintett üzemrészlege tényleg nem felel meg a rá vonatkozó előírásoknak, érdemes feleleveníteni, hogy a Samsung gödi akkumulátorgyára tavaly tavasszal a teljes környezethasználati engedélyét elveszítette, mégsem állt le. Az érintett kormányhivatal akkor egyáltalán nem avatkozott közbe, sőt kreatív jogi megoldásokkal rukkolt elő, hogy megmagyarázhassa, miért működhet a Samsung környezethasználati engedély nélkül.

A Samsung esete elég jól rávilágít arra, hogy nehézipari és vegyi művek működésének engedélyezését és ellenőrzését a politikai kinevezettek által vezetett kormányhivatalok – legalábbis bizonyos esetekben – a kormány politikai szándékainak megfelelően végzik.

A Nitrogénművek tulajdonosa a műtrágyakirályként is ismert Bige László nagyvállalkozó, aki hosszú ideje a kormány kritikusa, a 2022-es választás előtt Márki-Zay Pétert támogatta, most pedig saját bevallása szerint „nagyon drukkol” a Tisza Pártnak.

Kapcsolódó
Bige László fia belépett egy Tisza Szigetbe, és kis összegekkel támogatja a pártot

Bige Dávid szerin ezért kezdődött ellene is lejárató kampány.

The post Nem kapott engedélyt Bige László gyára, a kormányhivatal szerint tíz kilométeres távolságban lehetne veszély first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest