Mióta a Disney bejelentette, hogy a stúdió első egészestés animációs filmje, az 1937-ben bemutatott Hófehérke és a hét törpe is kap egy felújított, élőszereplős verziót, a film komplett kis csokrot szedett össze PR-katasztrófákból. Még meg sem jelent, de már legalább öt alkalommal felborzolta a kedélyeket.

• Amikor kiderült, hogy egy latina színésznő játssza majd Hófehérkét, Rachel Zegler ráadásul elkezdett olyanokat nyilatkozgatni, hogy az eredeti film elavult, ő amúgy sem kedvelte, ezért az új változatban radikálisan felújítják majd a hercegnő történetét.
• Amikor Peter Dinklage beszólt a Disney-nek, amiért a nagy progresszivitás ellenére azért megtartották a történetben a hét törpét, akik „együtt élnek egy barlangban” (a barlangban lakást mondjuk nem tudni, honnan vette, oda minden verzióban csak dolgozni járnak a törpék).
• Amikor a Disney lányos zavarában inkább törölte a címből a törpéket, elkezdett mágikus lényekként hivatkozni rájuk a történetben, és bejelentette, hogy nem kisnövésű színészek alakítják majd őket.
• Amikor megmutatták, hogy festenek a CGI-al készített nem-törpék (rendkívül ijesztőek, de erre még visszatérünk).
• És amikor a két főszereplő színésznő, Zegler és a gonosz mostohát alakító, izraeli származású Gal Gadot a palesztin-izraeli konfliktusban a két különböző oldalon foglalt állást.

Sok mindenről volt tehát már szó az új Hófehérke kapcsán (amit a Disney jobbnak is látott nagy csinnadratta és sajtó nélkül bemutatni Los Angelesben), csak magáról a filmről nem. Ez egyébként talán nem véletlen, merthogy az kifejezetten gyenge lett.

A Marc Webb (500 nap nyár, A csodálatos Pókember) rendezésében vászonra került történet nagyjából megmaradt a Disney-klasszikusnál, bár azért került bele néhány enervált próbálkozás a korszerűsítésre (például Hófehérkét itt azért hívják így, mert egy hóviharban született, így semmi különös nincs abban, hogy a kolumbiai származású Zegler játssza – nagyjából az összes újítás hasonlóan magasröptű). Hófehérke édesanyja meghal, apja újranősül, mostohaanyja megszállottan nézegeti magát a varázstükörben, amiről mostanra lehetetlen nem a Shrekre asszociálni, hamarosan pedig a király is kikerül a képből. Az uralkodást így a gonosz királynő veszi át, Hófehérke pedig szolgasorban sínylődik a palotában.

Az eredeti rajzfilmhez képest tulajdonképpen két nagyobb változás történt: a hercegnő szülei kaptak egy kis képernyőidőt, a herceg pedig nem is herceg – cserébe ezúttal van ideje ténylegesen megismerkedni Hófehérkével a bizarr csókjelenet előtt.

Előbbinek hála már az első percekben felvillan a modernizált királylány háttérsztorija: hogy egy derűs, gazdag királyságban nőtt fel, ahol a királyi család szabadidejében almáspitét süt az alattvalóinak, és együtt táncol velük a Disneylandet idéző giccses falunapokon. Sőt, szülei már gyerekkora óta igyekeztek Hófehérke fejébe verni, hogyan legyen igazságos, jó vezető. A Disney-feminizmus a női önmegvalósítást illetően elég szélsőséges: az eredeti rajzfilm naiv, hercegéről álmodozó, meglehetősen passzív Hófehérke-ábrázolása láthatóan nem fért bele a modern verzióba, az egyetlen lehetséges megoldásnak tehát azt látták, ha felvilágosult vezetőt csinálnak Hófehérkéből – ez már az Aladdinban is bejött, aminek felújított verziójában Jázmin is uralkodói ambíciókat kapott. A hercegnő vezetői kvalitásai egyébként abból állnak, hogy tudja az emberek nevét, és a gonosz mostohával ellentétben hajlandó velük megosztani az ételt.

The post Nem lett woke-őrület, de így is elég kínos az új Hófehérke first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu