2025-ben özvegyként tért vissza a bohókás Bridget Jones (kritikánk itt), hogy bájos butaságaival és a nosztalgia ígéretével csalogasson be minket a mozikba. Bridget sokszor hibázik, de bármilyen slamasztikából ki tud kászálódni: lecsúszik a rúdon a tűzoltóállomáson (fenékkel a kamerának), kibírja a kínos családi rendezvényeket (számolatlan mennyiségű töménnyel és cigivel), és megkaparintja az „emberjogi sztárügyvédet” (de el is veszíti párszor). Ha egy thaiföldi börtönbe kényszerül, Madonnát énekel a rabokkal, ha pedig terhességi tesztre van szüksége, a hegy tetejéről egyenesen egy patikába csúszik le a sílécein.
De mitől ilyen vonzó és népszerű Bridget Jones karaktere? Miért lehet megnyugtató ezt a szeleburdi nőt nézni a vásznon, és miért olyan felszabadító a következetlensége? Hogyan változott ez a személyiség az utóbbi húsz évben, és hogyan öregedtek az előző filmek? Miért más a szingli Bridget, mint a szingli Carrie Bradshaw?
Helen Fielding a ’90-es évek hedonizmust és nádszálkarcsú nőideált éltető korszakában robbant be regényével, a Bridget Jones naplójával, kigúnyolva mindazokat, akik szerint egy nagyvárosi egyedülálló nő élete szakmai sikerek, szexi kalandok és divatos bárokban eltöltött esték végtelen láncolata.
Carrie Bradshaw nyomaszt, Bridget Jones felszabadít
Bridget és a hasonlóan emblematikus Szex és New York című sorozat hősnője, Carrie is harmincas, médiamunkásként dolgozó szingli, azonban a két nő teljesen más karakter, és teljesen mást képviselnek. A Bridget Jones-könyvek hamarabb jelentek meg, minthogy a Szex és New York pilot-epizódja kijött, de a filmek már tudtak reagálni az ezredforduló emblematikus sorozatának és a hasonló produkciók szingliségről festett képére. Mindkét produkció rengeteg kritikát kapott mind a toxikus kapcsolati minták megjelenítése, mind a szingli nők sematikus ábrázolása miatt – a sorozat és a Bridget Jones-franchise is reflektál ezekre a kritikákra, egyszerre erősítve, ugyanakkor parodisztikusan, szatirikusan kiforgatva a sztereotípiákat.
Bridget valóban impulzív, kissé szétszórt, bizonytalan, gyakran saját maga legnagyobb ellensége, és erősen az érzelmei irányítják. Ezek a tulajdonságok néha már annyira túlzóan jelennek meg, hogy komikussá válnak – erre maga a narrátor is reflektál folyamatos öniróniával. A franchise-t gyakran a fenti karakterjegyek miatt támadják a kritikusai, akik szerint ez az ábrázolásmód kiszolgáltatottnak és befolyásolhatónak mutatja a szingli nőket. Azonban a hősnő öniróniája annyira effektív és őszinte, hogy hatástalanítja a szégyen és a védtelenség érzését – Bridgetet nem kell félteni, a megfelelő pillanatban kiáll magáért. Így történik ez sok-sok igazságtalanul megalázó helyzetben, például mikor megkérdezik tőle, hogy miért van annyi egyedülálló harmincas nő, ezt válaszolja:
Gondolom nem sokat segít az ügyön, hogy a ruha alatt pikkelyes már a bőrünk.
Mikor a negyedik részben (nagyon hasonló szituációban) megkérdezik tőle, hogy minden rendben lesz-e a gyerekekkel, amíg nincs otthon, hasonló szarkazmussal reagál:
The post Nem minden poén öregedett jól, de a Bridget Jones ma is tud érvényeset mondani a szingliségről first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu