„Pszichológusként dolgozom, ezért sokáig biztos voltam benne, hogy értem, mi történik – mondja a 30-as évei közepén járó Luca. „Stressz, túlterheltség, elfojtás. Ezeket a mintákat nap mint nap látom a klienseimnél. Nyilván előfordulhat, hogy némely párkapcsolati feszültség mögött konkrét testi ok is állhat.”
„Eleinte apró viselkedési változásokat véltem felfedezni a páromban. Fáradt, ingerlékeny volt, és türelmetlen is, ami egyáltalán nem volt jellemző rá. A korábban természetes módon megélt közelség ritkábbá vált, a beszélgetések gyakran félbeszakadtak. Ő azt mondta, nincs semmi baj. Én pedig – szakemberként is – megpróbáltam ezt lelki oldalról értelmezni.”
Sok párkapcsolatban jelenik meg ez a bizonytalanság. A párja mintha eltávolodna, rosszkedvűbb, kevesebbet beszél, a szexuális együttlétek is megritkulnak. Ilyenkor magától értetődőnek tűnik a feltételezés: stressz, kiégés, munkahelyi nyomás vagy párkapcsolati probléma állhat a háttérben. Pedig a válasz néha egészen máshol keresendő.
Amikor a feszültség nem csak lelki eredetű
„Utólag visszatekintve ott voltak a jelek” – folytatja Luca. „A gyakori vécélátogatások, a rendszertelen étkezés, az, hogy egyre gyakrabban panaszkodott alhasi fájdalomra. Csak ezeket senki nem rakta össze.”
A férfiak többsége szóra sem méltatja, ha a teste kicsit másként működik, mint korábban. Különösen igaz ez az intimterületeket érintő panaszokra. Az ülőmunkát végző férfiaknál – taxisoknál, sofőröknél, irodai dolgozóknál – a hosszan tartó ülés, a kevés mozgás, a stressz és a rendszertelen folyadékbevitel gyakran vezet a kismedence területén kialakuló tartós, pangáshoz, feszültséghez, gyulladásos állapothoz. „A párom napi 8-10 órás, szinte folyamatos ülőmunkája pedig pontosan ezt az élethelyzetet testesítette meg” – mondja Luca.
Kimondatlan tünetek, félreértett viselkedés
A krónikus prosztatagyulladás nem feltétlenül jár drámaian heves fájdalommal. Gyakran inkább hosszan fennálló, nehezen körülírható tünetekkel jelentkezik: alhasi diszkomforttal, gáttáji nyomásérzéssel, gyakori vagy nehezített vizeléssel, tompa fájdalommal.
Ezek a panaszok együtt járhatnak fáradtsággal, ingerlékenységgel, koncentrációs nehézségekkel. Nem ritka az sem, hogy a férfi a szexuális együttléttől is visszahúzódik, mert az aktus közben is tapasztalhat fájdalmat.
„Be kell vallanom, hogy egy ponton én is személyes elutasításként éltem meg” – meséli Luca. „Pedig szakmailag tudom, hogy a fájdalom mennyire beszűkíti az ember tudatát. Csak épp nem gondoltam, hogy ez most szó szerint testi fájdalom.”
Nem gyengeség, hanem gyakori állapot
Fontos kimondani: a vizelési panaszok és az alhasi fájdalom nem gyengeség, hanem tünet. Kifejezetten gyakori, kezelendő állapot az 50 év alatti, különösen az ülő életmódot folytató férfiak körében.
A krónikus prosztatagyulladás sok esetben hónapokig, akár évekig is fennállhat anélkül, hogy az érintett bárkihez fordulna segítségért. A hallgatás mélyíti a párkapcsolati feszültséget, sőt az élet más területeire is kihathat.
„Utólag már látom, hogy nemcsak a lelke volt túlterhelve, hanem fizikálisan sem volt jól” – mondja Luca. „A folyamatos stressz, a határidők, a mozgáshiány mind összeadódott, és ez a feszültség végül testi tünetekben is megjelent.”
Amikor végre nevet kap a probléma
„Ez volt az a pont, amikor már nem lehetett tovább halogatni” – mondja Luca. „Fontos volt kimondani, hogy ez nem párkapcsolati kérdés, hanem egészségi probléma.”
Az urológiai kivizsgálás után világossá vált, hogy a panaszok mögött krónikus prosztatagyulladás áll. Az orvos elmondta, mire érdemes figyelni, és azt is, hogy a javulás általában nem egyik napról a másikra történik.
A mindennapokban ekkor jött egy baráti ajánlás is. „Egy kollégája mesélt neki egy helyileg alkalmazható készítményről, amit ő maga is használt hasonló panaszokra” – idézi fel Luca. „Így került képbe a Proxelan végbélkúp, amely a patikákban vény nélkül elérhető gyógyászati segédeszközként helyi kezelésre javasolt, nyugtató és ápoló hatásával pedig hozzájárulhat a krónikus prosztatagyulladáshoz társuló alhasi diszkomfort, fájdalom és vizelési panaszok enyhítéséhez. A kúp gyógynövényi kivonatokat és hialuronsavat tartalmaz, ami nyugtatja és ápolja a környező szöveteket. Ezenkívül az összetevők az emésztőrendszert kikerülve célzottan a probléma forrásánál fejtik ki hatásukat, ráadásul a kúp hosszú távon is alkalmazható.”
Fontos hangsúlyozni: az ilyen jellegű önsegítő módszerek nem helyettesítik az orvosi kivizsgálást vagy kezelést. Sokkal inkább kiegészítői annak – egy olyan „köztes lépcsőt” jelentenek, amely segíthet a tünetek enyhítésében, miközben a férfi végig kapcsolatban marad a szakemberrel.
A felismerés közös érdek
„Terapeutaként is tanulság volt számomra” – mondja Luca. „Nem minden feszültség lelki eredetű. És néha az igazi segítség ott kezdődik, hogy egy testi problémát végre nevén nevezünk.”
Egy párkapcsolatban a testi panaszok ritkán maradnak valóban egyéni ügyek. Amikor a hallgatás helyét a megértés veszi át, az nemcsak a kapcsolatot, hanem a gyógyulás esélyét is erősíti.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL
A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,
VAGY KÉRDEZZE MEG
KEZELŐORVOSÁT!
The post „Nem önmagát adja” – Amikor a hallgatás mögött testi ok áll (x) first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





