Nem tudták megmenteni Szását, az állatkert kölyöktigrisét

A legrosszabb hírrel jelentkezünk. Szása, a négy hónapos kistigris állapota végzetesen romlott. Bár az állatorvos csapatunk és a gondozóink éjt nappallá téve küzdöttek az életéért, és voltak bizakodásra okot adó pillanatok, de sajnos az apró nagyragadozó a kezelésekre érdemben nem reagált. Elveszítette látását, nem evett és képtelen volt néhány lépésnél többet megtenni. A gyógyszerek ellenére is újra és újra ismétlődő rohamok végül az élettel összeegyeztethetetlen állapotot idéztek elő Szásánál.

– írja a Fővárosi Állat- és Növénykert a Facebookon.

Elvesztése mindannyiunk számára megrendítő. Megható volt ugyanakkor látni azt a sok biztatást és jókívánságot, amit a korábbi posztunkhoz írtatok. Köszönjük, hogy lélekben ilyen sokan vele, és az életéért küzdő szakembereink mellett voltatok!

– teszik hozzá. Az állatkert tegnap közölte, hogy kritikus állapotban van Szása, a kölyöktigris, aki akkor lett rosszul, amikor a húgával játszott a kifutóban.

A két kis szibériai tigris április 13-án született a fővárosi állatkertben, vagyis mindössze négy hónaposak. A szibériai tigris (Panthera tigris altaica) a tigris legnagyobb termetű alfaja. Veszélyeztetett állat, mára mindössze 300-400 példány él a vadonban, főként Oroszország távol-keleti részén, amiért elsősorban az orvvadászat okolható.

The post Nem tudták megmenteni Szását, az állatkert kölyöktigrisét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest