Tizenegy évvel azután, hogy a Cannes-ban elnyert zsűri nagydíjával elindult a Saul fia Oscar-díjban kulminálódó nemzetközi diadalmenete, Nemes Jeles László visszatért a Croisette-re: Moulin című negyedik nagyjátékfilmjét ismét a cannes-i versenyprogramban mutatták be.
A történelmi dráma Jean Moulinnak, a második világháború alatti francia ellenállás egyik vezetőjének az életéből dolgozza fel azt a néhány hónapot, ami közvetlenül megelőzte és követte 1943-as elfogását. A főleg Lyonban játszódó film nagyobbrészt francia finanszírozással készült, írója (Olivier Demangel), vezető producere (Alain Goldman) és főszereplői franciák, ugyanakkor szinte teljes egészében Magyarországon forgott, ahogy a rendező korábbi munkáit, ezt is Erdély Mátyás fényképezte és a stáb jelentős része magyarokból állt.
Bár a díszbemutatón még jelen volt, a cannes-i sajtótájékoztatóra sajnos nem jött el a Moulin vallatóját, a hírhedten szadista Gestapo-vezért, Klaus Barbie-t alakító Lars Eidinger, de rögtön el is árulták, hogy azért, mert vissza kellett sietnie a Man of Tomorrow című új Superman-film forgatására, ahol Brainiacet alakítja.
Kiderült, hogy a film ötlete Goldmantől származott, aki először a forgatókönyvírót, Demangelt kérte fel, majd együtt keresték meg Nemes Jelest, hogy érdekelné-e a projekt. A rendező elmondta, hogy azért vállalta a feladatot, mert
úgy éreztem, ez a történet elég közel áll azokhoz a témákhoz, amik engem is foglalkoztatnak. Olyan alapvető dolgokat akartam megvizsgálni itt, mint a jóság és a gonoszság, az ember legjobb és legrosszabb oldala.
Némán tűrte a kínzást
The post Nemes Jeles László a magyar választásokról: Varázslatos pillanat volt végre szabaddá válni first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





