Nemes-Jeles László új filmjét, az Árvát nevezi Magyarország az Oscarra

A Nemzeti Filmintézet támogatásával, európai koprodukcióban készült Árva képviseli Magyarországot a nemzetközi film kategóriában a 98. Oscar versenyben – írja az MTI.

Az Oscar-, Golden Globe, és BAFTA-díjas Saul fiát, valamint a Napszálltát jegyző Nemes Jeles László új mozifilmjét a rendező családjának története ihlette. Az Árva (ennek előzetesét itt mutattuk be) a hazai mozikban október 23-tól lesz látható a Mozinet forgalmazásában – teszi hozzá a közlemény.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 98. alkalommal kiosztandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet.

A magyar versenyzőről döntő testületet Csáky Attila producer, Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos, rendező-producer, Koltai Lajos operatőr-rendező, Lukácsy György dramaturg-rendező, Novák Emil operatőr-rendező, a Magyar Filmakadémia elnöke, Pesti Ákos filmgyártási szakember és Szabó Csilla dramaturg alkotta, akik huszonnégy jelölt közül választották ki az Árvát.

Az országok nevezéseit később az Amerikai Filmakadémia tagjai is végignézik, majd közülük fogják kiválasztani az öt végső jelöltet – ezt január 22-én fogják nyilvánosságra hozni –, amik közül a legjobbat a március 15-i gálán díjazzák.

A Velencei Filmfesztiválon debütált Árva 1957 tavaszán, Budapesten játszódik. Az elbukott forradalom után a magyar társadalom nagy része a megtorlásoknak, a forradalmárok és ellenállók eltűnésének, a reménytelenségnek köszönhetően behódolt, és elkezdődött a több mint három évtizedig tartó Kádár-korszak. A 12 éves Andort édesanyja egyedül neveli, a fiú még bízik benne, hogy a háborúban eltűnt édesapja vissza fog térni. Egy nap megjelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú nem hajlandó apjának tekinteni az idegent. A férfi azonban beköltözik hozzájuk, és a fiú kénytelen leszámolni illúzióival. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, Andor elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitól.

The post Nemes-Jeles László új filmjét, az Árvát nevezi Magyarország az Oscarra first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest