Nemzeti gyásznappá nyilvánítják Ferenc pápa temetésének napját Magyarországon – közölte Semjén Zsolt a kormányzati portálon keresztül.
Ez megfelel a hagyományoknak és kifejezi a nemzet háláját a Szentatya iránt és a nemzet gyászát – idézte az MTI a kereszténydemokrata politikus nyilatkozatát.
„Magyarország hálás lehet a Szentatyának, nemcsak a katolikusok, hanem minden magyar, hiszen háromszor is fölkereste a magyarságot. Nemzeti kegyhelyünkre, Csíksomlyóra jött el erdélyi látogatása során, majd Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra, később pedig egy apostoli látogatásra Magyarországra” – elevenítette fel Semjén Zsolt hozzátéve, hogy mind a köztársasági elnök, mind Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki a camerlengónak, Kevin Joseph Farrell bíborosnak „a protokolláris hagyományoknak megfelelően”.
Magyarország kormányának elkötelezettsége a béke iránt találkozott az ő béketörekvéseivel, mindenben támogatta azt, hogy végre béke legyen, és a fegyverek helyett a diplomácia vegye át az események irányítását
– értékelte a római pápa működését a miniszterelnök-helyettes.
Semjén szerint Ferenc pápát „mély kapcsolat kötötte a magyarsághoz”, ami kifejezésre jutott az apostoli látogatása során is.
Ferenc pápa 2023 áprilisában tett apostoli látogatást Magyarországon, melynek során a közjogi méltóságok mellett találkozott hajléktalanokkal, menekültekkel és fiatal magyar hívekkel is.
The post Nemzeti gyásznap lesz Ferenc pápa temetésekor first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu