NER-es sikercég leánya biztosíthatja a munkaruhákat a MÁV-nak és a Volánnak 1 milliárdért

Thumbnail for 6422227

A MÁV és a Volánbusz Zrt. 608 millió, illetve 400 millió forintos, munkaruhára vonatkozó tendereit is a NER-közeli B+N Referencia Zrt. tulajdonában álló RWi Textilservice Zrt. nyerte el, írja az Átlátszó. Mindkét felhívásra csak az RWi Textilservice Zrt. és a Deepclean Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. jelentkezett. Utóbbit mindkét esetben kizárták.

A két állami cég felhívásra csak az RWi Textilservice Zrt. és a Deepclean Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. jelentkezett. Utóbbit mindkét esetben kizárták. Érdekesség, hogy dr. Bluszt Kálmán a Deepclean Kft. tulajdonosa, aki tavaly még a B+N Zrt. egy másik leányvállalatának ügyvezetője volt.

A B+N Referenciának a cég beszámolója szerint 2023 év végén négy részvényese volt: három magántőkealap (Singulium I., II., és III.) és az LSHF Kft. A cég végső tulajdonosa Kis-Szölgyémi Ferenc magánszemély. A Singulium Magántőkealapot és a Singulium Befektetési Alapkezelő Zrt.-t korábban a Mészáros Lőrinc holdudvarához kötötték.

A B+N Referencia Zrt. menetelése az állami pályázatokon még a NER-es sikercégek között is szédítő. Az épületek takarításával és karbantartásával foglalkozó cég évek óta sorra nyeri az állami megbízásokat. A vállalatot a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) tavaly novemberben nettó 400 milliárd forintos keretösszegért bízta meg az összes magyar kórház üzemeltetésével. Az Átlátszó a napokban írta meg, B+N Referencia Zrt. számtalan más tender mellett ismét elnyerték a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) legújabb, 200 milliárd forint összértékű tenderét.

The post NER-es sikercég leánya biztosíthatja a munkaruhákat a MÁV-nak és a Volánnak 1 milliárdért first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest