2024-ben több mint ötven a Nemzeti Filmintézet gyártási támogatásával készült filmet mutattak be: 13-at a hazai mozikban, több mint 40-et pedig a televízióban láthatott a közönség. Az NFI támogatásával készült, 2024-ben bemutatott alkotásokat összesen 575.176 ember látta a mozikban – olvasható a szervezet hétfőn kora délután megjelent sajtóközleményében, amellyel nyilvánvalóan az elmúlt napokban feltűnt, a független filmek többségbe kerüléséről szóló hírre, illetve Rév Marcell vasárnapi, a Filmintézet vezetőinek, illetve a döntőbizottság tagjainak felmondást ajánló soraira reagált.
A legsikeresebb ezek közül a Hogyan tudnék élni nélküled? lett, amely az elmúlt 25 év legnézettebb zenés vígjátékává vált, hiszen december 31-ig 276.237 (ezt a sikert az év végéig csak a Futni mentem tudta túlszárnyalni), 2025. január 5-ig pedig több mint 354.000 néző váltott rá jegyet.
Az NFI támogatásával készült, 2024-ben bemutatott filmek a következők:
- Dér Asia: Nem halok meg, 2024.01.04, Mozinet
- Prikler Mátyás: Hatalom, 2024.01.18, Cirko
- Breier Ádám: Lefkovicsék gyászolnak, 2024.02.22, Mozinet
- Lóth Balázs: Most vagy soha!, 2024.03.14, Fórum Hungary
- Csáki László: Kék Pelikan, 2024.04.04, JUNO11
- Zurbó Dorottya-Arun Bhattarai: A boldogság ügynöke, 2024.05.02, Mozinet
- Sebastian Buttny: Szent, 2024.06.27, Filmsquad
- Vékes Csaba: Lepattanó, 2024.09.26, JUNO11
- Rohonyi Gábor: Bolond Istók, 2024.10.03, Filmsquad
- Fazakas Péter: Ma este gyilkolunk, 2024.10.31, InterCom
- Miklós Ádám: Mélypont érzés, 2024.12.05, Vertigo Media
- Tősér Ádám: DAC, 2024.12.05, Uránia Film
- Orosz Dénes: Hogyan tudnék élni nélküled?, 2024.12.12, InterCom
Ez a tizenhárom alkotás összesen mintegy 1,3 milliárd forint bevételt termelt a mozijegyeladásokból – írják.
Az NFI támogatásával készült, a televízióban bemutatott filmek és sorozatok száma 2024-ben meghaladta a 40-et – teszik hozzá –, köztük pedig olyan munkák is voltak, mint:
- Nagy Anikó Mária-Lukácsy György: 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója
- Baska Barbara: Baska magyarul beszél
- Kázsmér Kálmán: Bartók nyomában
- Traub Viktória: Cipők és paták
- Weyer Balázs: A dallamok, akik vagyunk
- Mező Gábor: Elbocsátott légió, avagy a média megszállása
- Kálomista László Tamás: Európa áldozatai
- Beleznai Márk: Felfáztam
- Novák Tamás: Hősnők
- Herkó Attila-Miklósy Zoltán: Janó Manó és a Csodálatos Bolygolyóbis
- Pigniczky Réka: Kaláka: a Kárpátoktól a Karib-tengerig
- Mester Ákos: Károli Gáspár Református Egyetem 30 éves
- Siflis Zoltán: A kapus halála
- Kiss Gábor István: Krausz Ferenc – Az elektronok nyomában
- Füredi Zoltán: A legbelsőbb Ázsia – Magyarok nyomában Mongolországban
- Bertha Lívia: A legpompásabb emberi elme
- Iványi Marcell: Lélektáncosok
- Pacskovszky József: Majdnem menyasszony
- Ballai András: A magyar animáció számkivetettjei: Maros Zoltán portréfilm
- Nagy András: Az ország háza
- Rátóti Zoltán: Ők tudják mi a szerelem
- Dombrovszky Linda: S.E.R.E.G.
- Száraz Eszter: VÁRDAI – non SOLO CELLO
- Paczolay Béla és Kovács Krisztina: VÍG125
- Jamrik Levente: Vörös narkó
Idén is számos alkotás készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával: a döntőbizottságok 2024-ben mintegy háromszáz pályázatot bíráltak el, és hatvan filmterv kapott gyártási támogatást, így 2025-ben is a Nemzeti Filmintézet a magyar filmipar legnagyobb mecénása – olvasható a közleményben.
The post NFI: „Van mire büszkének lennünk! A Nemzeti Filmintézet a magyar filmipar legnagyobb mecénása” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu