Nicolas Winding Refn: Fél órán át halott voltam, aztán áramütéssel visszahoztak az életbe

A tüdőm tele lett vérrel. Hirtelen azt közölték velem, hogy valószínűleg nem fogok túlélni, ha pedig mégis, fogalmuk sincs, mi történik majd. Két héttel később megoperáltak

– mondta Cannes-ban Nicolas Winding Refn, aki tíz év után először jelentkezett új filmmel, a My Private Hell című thrillert mutatták be hét elején Európa legrangosabb filmfesztiválján. Elmondása alapján az eset 2023-ban történt, egy véletlennek köszönhetően vették észre, hogy a szívéből vér szivárog.

„Hála az égnek, a sebész Tom Cruise volt, és a kezeivel meg tudott gyógyítani, majd visszahozott az életbe elektromossággal” – tette hozzá humorosan a dán rendező, aki a Guardian beszámolója alapján amúgy könnyeivel küszködve mondta el, hogyan változtatta meg a halálközeli élmény a karrierhez és élethez való hozzáállását:

„Mielőtt meghaltam volna, a karrierem végére értem, mert már nem maradt bennem semmi. Szóval nem maradt más dolgom. Mielőtt meghaltam volna, rájöttem, hogy kaptam egy ajándékot: újrakezdhetem. Hány ember kap egy második esélyt? Én kaptam egy második esélyt Istentől. És ezt a jó szolgálatára tudtam fordítani”

– mondta a Ryan Gosling főszereplésével készült Drive – Gázt! és a Neon démon rendezője, aki pár nappal korábban a Screen Daily című lapnak is beszélt a 2023-ban történtekről, és az azt követően feltámadó munkakedvéről:

Fél órán át halott voltam, aztán áramütéssel visszahoztak az életbe, mint Frankenstein. Hirtelen rájöttem, hogy újrakezdhetem. Megszületett bennem a vágy, hogy visszatérjek és újra filmezzek, mintha még soha nem készítettem volna filmeket.

The post Nicolas Winding Refn: Fél órán át halott voltam, aztán áramütéssel visszahoztak az életbe first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest