Havas Henrik saját, Heti Havas című műsorának legutóbbi adásában beszélt először daganatos megbetegedéséről.
A helyzet az, hogy prosztatarákom van. Múlt pénteken fejeződött be a sugárterápia. 28 alkalommal voltam kezelésen
– fogalmazott akkor Havas, aki most a Blikknek betegsége részleteiről is beszámolt.
„Tavaly novemberben elmentem Szentendrére az SZTK-ba egy szokásos, rutin jellegű laborvizsgálatra. Amikor megjött az eredmény, közölték velem, hogy a PSA-szint a normál 4,5 érték helyett nálam 11. Meg kellett volna döbbennem, csakhogy a korábbi, rendszeres hajnali vécétúráim mintha előre jelezték volna a bajt. A következő fél évem szinte végig erről szólt: urológiai vizsgálatok, CT, MRI, újabb labor, meg még újabb. Már ismerősként fogadtak a Honvédkórházban és később az Uzsokiban. A családomon kívül mindössze két ember volt, aki tudott a betegségemről” – nyilatkozta az újságíró, aki Farkasházy Tivadar egyik cikkében olvasta, hogy a férfiak második leggyakoribb haláloka a prosztatarák, amit egy egyszerű laborvizsgálattal ki lehet szűrni. „Én nem vagyok népnevelő, de javaslom minden férfitársamnak, hogy ezt vegye komolyan” – tanácsolta Havas Henrik.
Amikor túl voltam megannyi vizsgálaton, konzultáción, közölték velem, hogy a tizenkét évvel ezelőtti hasi műtétem, a vastagbelemről eltávolított rákos szövetek és a lépem kivétele miatt nem javasolnak operációt. Így aztán a prosztatámon lévő háromcentis daganatot sugárkezeléssel vették célba.
Azt mondja, amióta kiderült az újabb betegsége, rengetegen keresik, és nem győz csodálkozni, hány és hány férfitársa élte át ugyanezt, amit most ő.
Felhívott egy Amerikában élő barátom, és szinte nevetve mondta: »Ó, Henrik, ezt gyógyítani ma már rutindolog!”. Valahogy így élem meg ezt én is. Egyrészt nem értek hozzá, másrészt bízom az orvosokban. Nincs bennem halálfélelem. Egy kritikus pillanata volt a mögöttem hagyott fél évnek, amikor kiderült, hogy a szervezetemben nincs sehol áttét. Tőlem azt kérték az orvosok, legyek fegyelmezett. Így tettem.
„Szeretném hangsúlyozni, hogy a sok helyen tapasztalható katasztrofális állapotok ellenére a személyzet, az ápolók és az orvosok előtt kalapot kell emelnünk!” – emelte ki Havas, aki a körülményekhez képest jól érzi magát, leszámítva a kezelések utóhatását, az állandó hasmenést. Azt mondja, az életritmusa amúgy nem változott, teszi a dolgát, „olykor zamatos borral, máskor jó erős pálinkával” önt erőt magába.
The post „Nincs bennem halálfélelem” – Havas Henrik a prosztatarákjáról beszélt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu