Nincs víz, benzin és áram a karibi országban, ráadásul Kubánál csak Ukrajna veszít több lakost

Napi akár húszórás áramkimaradások. A csapok hetente-kéthetente nyithatók meg, ilyenkor mindenki rohan, hogy hordókban, vödrökben vagy bármiben eltárolhassa a vizet. Élelmiszer alig van, a világ egykori vezető cukorexportőre ma már ebből is behozatalra szorul

– mondja Nagy Sándor Gyula, a Budapesti Corvinus Egyetem világgazdasági tanszékének professzora. A 24.hu-nak nyilatkozó Latin-Amerika-kutató arról a Kubáról mesélt, ahol többször is járt tanulmányúton, s amelyről ma már csak a hivatalos statisztikákat „megkerülve” lehet megbízható információkat szerezni.

A lakosság közben menekül az országból, ahol a közszolgáltatások és az egészségügy alig működik, a gazdaság és a társadalom is összeomlóban van – magyarázta az egyetemi tanár. A lakosságfogyást egy amerikai professzor próbálta megbecsülni, aki 8,5 millióra tette a karibi szigeten maradók számát, miközben 2011-ben még 11 milliós volt Kuba – teszi hozzá Nagy Sándor Gyula. A Guardian ennél is drasztikusabb számokat közölt: akár nyolcmillióra is fogyhatott a „szocialista” állam lélekszáma 2021 óta. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a halálozások száma nagyobb a születésekénél, így természetes módon is fogy a lakosság.

Mindez azt jelenti, hogy a népességcsökkenést tekintve a világon csak Ukrajna előzi meg Kubát, márpedig szomszédunk 2022 óta háborúban áll Oroszországgal.

YAMIL LAGE / AFP Egy nő sétál el egy ház előtt, amelyen Nicolas Maduro, Hugo Chávez és Raúl Castro posztere látható Havannában, 2026. január 14-én.

Bár a kubai hatóságok hivatalosan csak 14 százalékos csökkenést ismertek el az utolsó öt évben, a Guardian szerint ennél nagyobb a népességfogyás, és akár minden negyedik kubai is elhagyhatta a hazáját. Ráadásul a távozók – évente több mint 800 ezer emberről lehet szó – elsősorban a munkaképes korúak közül kerülnek ki. A helyzet Havannában valamivel jobb, de az ország keleti, fejletlenebb részeiben – például Santiago de Cuba városa környékén – sokkal rosszabb.

Donald Trump amerikai elnök floridai, Palm Beach-i birtokának nem véletlenül van spanyol neve – Mar-a-Lago, azaz a „tengertől a tóig” –, ugyanis ötszáz évvel a spanyol konkvisztádorok után manapság is sokan élnek Floridában, akiknek a szülei, nagyszülei Kubából jöttek el. A jelenkori emigránsok többnyire a kommunista rezsim elől menekültek el Fidel Castro 1959-es hatalomátvétele után.

A Kubából érkezett floridaiak száma 2,5–3 millióra tehető, akik 90 százalékban republikánus szavazók – mondja Nagy Sándor Gyula. Ezek az emigránsok, illetve gyermekeik, unokáik választották meg korábban Marco Rubiót floridai szenátornak, és maga Rubio is – aki jelenleg éppen külügyminiszter – kubai emigráns családból származik. Felesége kolumbiai, így nem véletlenül bízták rá a Trump-kormányzatban a Latin-Amerikával kapcsolatos ügyeket – magyarázta a szakértő.

Joe Raedle / Getty Images Marco Rubio amerikai külügyminiszter sajtótájékoztatót tart, mögötte Donald Trump amerikai elnök a Mar-a-Lago klubban 2026. január 3-án, Floridában.

Nagy Sándor Gyula szerint a kubai utcák képét általában a társadalom alsó rétegeihez tartozó idős emberek határozzák meg, a középkorúak és a középosztály, tehát a demográfiai és szociológiai értelemben vett „középrétegek” mintha elhagyták volna a szigetet. Ez azt jelenti, hogy nincs, aki magasabb hozzáadott értékű munkát végezzen, de persze nincs is hol dolgozni vagy termelni: egy kezdő mérnök fizetése 6–7 ezer peso, ami 12–14 angol fontnak (5300–6200 forintnak) felel meg havonta. Ebből még Kubában sem lehet megélni, így inkább taxizik egy frissen diplomázott műszaki szakember Havannában.

A helyzet tovább azóta, hogy január első napjaiban az Egyesült Államok elrabolta Venezuela elnökét, Nicolás Madurót. Donald Trump amerikai elnök immár azzal viccelődik, hogy Marco Rubio lehet a következő kubai elnök.

The post Nincs víz, benzin és áram a karibi országban, ráadásul Kubánál csak Ukrajna veszít több lakost first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest