2026. június 20-án 19 órakor az agárdi vízmérce 52 centimétert mutatott, ami egy centiméterrel alatta van a 2022-ben mért, korábbi legkisebb vízállásnak. A nyári intenzív párolgási időszak azonban még csak most kezdődik, számottevő csapadék és utánpótlás nélkül pedig ez az új negatív rekord jó eséllyel rövid életű lesz.

Amennyiben marad az eddigi, havi 6–8 centiméteres nettó vízszintcsökkenés, ősz elejére akár 30 centiméter körüli vízállás is kialakulhat, tehát a negatív rekord akár 20 centiméterrel is megdőlhet.

A látványos vízhiány miatt a közbeszéd elsősorban a kiszáradás, a vízpótlás és a turisztikai problémák körül forog, de a helyzet ennél jóval összetettebb, írja a Másfélfokon megjelent cikkében Dr. Boromisza Zsombor élővilágvédelmi és tájvédelmi szakértő, a MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszékének egyetemi docense. A szakértő szerint a Velencei-tó természeténél fogva nem állandó vízszintű tó. Átlagos mélysége alig másfél méter, ezért különösen érzékenyen reagál a párolgásra és az időjárási szélsőségekre. A klímaváltozás miatt a kisvizes időszakok várhatóan gyakoribbá válnak, ezért a tó természetes dinamikájának megértése egyre fontosabb.

Miből fakadnak a gondok?

Az egyre súlyosabb gondokat nem önmagukban a tó jellegzetességei és a klímaváltozás hatásai okozzák, hanem az, hogy a Velencei-tó körül az elmúlt másfél évszázadban olyan vízgazdálkodási, partszabályozási és turisztikai fejlesztések valósultak meg, amelyek egy kiszámíthatóbb, állandóbb vízszintű üdülőtavat hoztak létre. A nyílt vízfelület, a strandok, a kikötők és a horgászhelyek sokak szemében a „normális” Velencei-tó képévé váltak. Emiatt az alacsony vízállás nemcsak természeti jelenségként, hanem társadalmi és gazdasági problémaként is jelentkezik.

Az alacsony vízállás ugyanakkor nem kizárólag veszteségekkel jár.

Miközben valódi kockázatokat jelenthet a vízminőségre, a halállományra és az üdülési használatra, bizonyos természetes folyamatokat is felerősíthet. A 2021–2022-es alacsony vízállás idején bekövetkezett halpusztulásoknál például elsősorban nyílt vízi és idegenhonos halfajok érintettek, miközben a szabályozás előtti, mocsarasabb tókarakterhez jobban alkalmazkodó csuka esetében csak csekély pusztulást jeleztek.

A mocsári növényzet terjedése, a természetes élőhelyek regenerációja, valamint több védett madárfaj kedvezőbb helyzete pedig azt mutatja, hogy a tó egyes részei ilyenkor közelebb kerülhetnek eredeti, természetközelibb állapotukhoz. Ezért nem pontos minden alacsony vízállást automatikusan ökológiai katasztrófaként értelmezni.

Nem elég a vízpótlás

A Velencei-tó jövőjéről szóló viták gyakran a vízpótlás körül forognak, ám a Másfélfokon megjelent cikk szerint ez önmagában nem jelent hosszú távú megoldást. Rövid távon szükség lehet vízgazdálkodási beavatkozásokra a legkritikusabb helyzetek kezelésére, de ha a cél kizárólag a korábban megszokott vízállás és tókép visszaállítása, akkor ugyanaz a probléma újra és újra előállhat.

A valódi megoldás az alkalmazkodás: a vízgyűjtő területeken – főként a talajban – történő vízmegtartás erősítése, a parti élőhelyek helyreállítása, a partvédőművek felülvizsgálata, valamint olyan turisztikai és rekreációs fejlesztések, amelyek figyelembe veszik a tó természetes változékonyságát. A Velencei-tó jövőjének kulcskérdése ezért nem pusztán az, honnan lehetne több vizet szerezni, hanem az, hogy képesek vagyunk-e a klímaváltozás korában egy természeténél fogva változékony tóhoz igazítani a használatunkat és a fejlesztési elképzeléseinket.

The post Nyár végére 30 centis pocsolya lehet a Velencei-tóból first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu