Fizetnie kell az államnak az elkobozott lovak után, amelyeket később a siófok-töreki lómenhelynek passzoltak le – mondta ki a Fővárosi Törvényszék több éves jogi huzavona után a péntek délutáni ítéletében. A bíróság a lószakértő által meghatározott költségek alapján állapította meg az összeget, ezek alapján 72.473.525 forint tőkeösszeget és annak kamatát, 36.670.142 millió forintot kell megfizetnie egyetemlegesen a két alperesnek, az Agrárminisztériumnak és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalnak a lómenhelynek.
Az ítélet nem jogerős, és előzetesen nem végrehajtandó, mert hiába kérte a felperes, hogy tartásdíjként tegyék előzetesen végrehajthatóvá a megítélt követelésüket, a bíró levezetése szerint a lovak nem személyek, hanem dolgok, így fogalmilag kizárt esetükben a tartás, ezért csak költségeket lehet velük kapcsolatban meg elismertetni, ezeket azonban csak jogerős ítélet után lehet behajtani.
„Mivel költségekről van szó, ezért a jövőre nézve sem tudja megítélni a bíróság a tartásdíjjal ellentétben. Erre a bíróság az indokolás szóbeli ismertetése alapján tulajdonképpen azt javasolta, hogy pereljük be újból az államot, mivel a megítélt összeg 2017 szeptemberétől 2024. december végéig tartó költségeket veszi csak számba” – mondta el Litresits András, a lómenhely ügyvédje, aki elmondta, hogy fellebbeznek az ítélet ellen, többek között azért, mert a megítélt összegnél nem vették figyelembe, hogy a befogadott lovaknak például karámot kellett építeni.
Azt azonban a bíróság kimondta, hogy a per tárgyát képező lovak állami tulajdonban vannak, és az agrár tárca ráutaló magatartásával megbízási jogviszony jött létre az Agrárminisztérium és a lómenhely között.
Litresits András bízik abban, hogy lesz megegyezés az alperesekkel az üggyel kapcsolatosan, mert a bíró aggálytalannak minősítette a lószakvéleményt, és részletesen megindokolta, hogy miért alaptalan az alperesi kifogás, mely szerint nincs felelősségük a lovak tartásával kapcsolatosan
A lómenhely vezetőjének elmondása szerint egyik szeme sír, a másik nevet.
„A műtét sikerült, de a beteg nem biztos, hogy túléli” – kommentálta az ítéletet Czinkóczky Csaba, a lómenhelyet fenntartó Dharma Ló Menedék Alapítvány elnöke, mivel még hosszú hónapok telhetnek el, míg a nehéz helyzetben lévő, kivéreztetett lómenhely a pénzéhez jut.
A lómenhely már nyolc éve gondozza az állam lovait, de a sorozatos hitegetések ellenére egy fityinget sem kaptak. Három éve unták meg a dolgot (és fogytak ki a forrásaikból), és perelték be az Agrárminisztériumot, a bíróság még Nagy István minisztert is beidézte és jól meg is izzasztották. Azóta viszont rájuk szálltak a hatóságok, különféle szabálytalanságokra hivatkozva hoztak bontási határozatokat lóbeállókról, bungalókról, a hátsó kapuról és az intézmény központjának számító faházról.
The post Nyert a lómenhely az Agrárminisztérium ellen, több mint 100 millió forintot fizethet az állam a saját lovai után first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu