Nyilvános italozás, közpénzből védett barátnő, hazugságvizsgálat a beosztottaknak: Kash Patel botrányról botrányra bukdácsol az FBI élén

Rágalmazási perrel válaszolt Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, azaz a FBI igazgatója egy róla szóló, súlyos állításokat megfogalmazó cikkre. Az április 17-én az Atlantic magazinban megjelent portré Patel kiszámíthatatlan viselkedését és vezetési problémáit festette le, és újra reflektorfénybe helyezte azt a pályaívet meg hatalomgyakorlási stílust, amely már jóval a kinevezése előtt is megriasztotta a washingtoni nemzetbiztonsági elit egy részét.

A lap állításait Patel perre vitte, a reakció azonban csak megerősítette azt a képet, amely az elmúlt évek amerikai sajtóbeszámolóiból kirajzolódott: egy olyan FBI‑igazgatóét, akinek Donald Trumphoz fűződő személyes lojalitása, a kritikára való érzékenysége és a konfliktusos döntései nemcsak politikai vitákat, hanem intézményi válságot is gerjeszthetnek.

Bevándorló családi háttér és villámgyors felemelkedés

Patel indiai (gudzsaráti) származású családban nőtt fel New York államban, apja Ugandából menekült az Egyesült Államokba. A most 46 éves Patel jogászként kezdte pályáját, dolgozott állami és szövetségi védőként Floridában, majd a washingtoni igazságügyi minisztérium terrorellenes részlegén ügyészként.

Kollégái szerint jó előadó, magabiztos szereplő volt a tárgyalóteremben, de gyakran „stílusosabb, mint alapos”, és egyre erősebb sérelmi attitűd jellemezte: hajlamos volt minden kritikát személyes vagy intézményi támadásként értelmezni.

Anna Moneymaker / Getty Images Donald Trump Kash Patel mellett meggyújtott egy diya gyertyát a Fehér Ház Ovális Irodájában 2025. október 21-én.

Viszonylag kevés kormányzati tapasztalattal került be az első Trump‑adminisztrációba 2019-ben, mégis rendkívüli gyorsasággal emelkedett: megfordult a Nemzetbiztonsági Tanácsnál, a Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának Hivatalában, majd a Pentagonban, ahol befolyása sokak szerint túlnőtt a formális pozícióján.

Amikor a 2020-as választás után a védelmi miniszter kabinetfőnöke lett, Mark Milley vezérkari főnök állítólag nyíltan figyelmeztette: ne sértse meg a törvényt Trump hatalomban tartása érdekében. Korábban Bill Barr igazságügyi miniszter megakadályozta, hogy az FBI helyettes igazgatója legyen, míg Gina Haspel CIA‑igazgató lemondással fenyegetett, amikor Trump be akarta tenni oda Patelt.

Patel számára fordulópontot jelentett a republikánus Devin Nunes mellett végzett munka a képviselőház hírszerzési bizottságában, ahol kulcsszerepet játszott az FBI és az Igazságügyi Minisztérium (DOJ) állítólag Trumpot kipécéző tevékenységéről szóló, politikailag erősen vitatott Nunes‑memorandum megfogalmazásában. Ettől kezdve Patel önképének középpontjába egyre inkább az a gondolat került, hogy ő leplezi le „a Trump elleni összeesküvést”.

Feltétlen lojalitás az elnökkel szemben

Az első Trump‑adminisztráció után Patel teljes mértékben a volt elnökhöz kötötte politikai és anyagi jövőjét: könyveket írt a „deep state” ellen, a január 6‑i vádlottakat támogató kampányokban vett részt, Trump-pólókat, sapkákat kezdett árulni, sőt,

még egy mesekönyvet is írt, amelyben Trump volt a jóságos király, Hillary Clinton a gonosz rivális királynő, Patel pedig a hős lovag.

Emellett nyilvános megszólalásaiban egyre gyakrabban beszélt a politikai ellenfelek és a sajtó elleni fellépés szükségességéről is.

Az Atlantic 2024-ben arról írt, hogy Patel kollégái nem egy kiforrott, veszélyes programtól tartottak, hanem éppen az ellenkezőjétől: attól, hogy nincs saját terve, és kész bármire, amit az elnök épp elvár tőle. A lap figyelmeztetett: egy olyan politikai rendszerben, amelyben nincsenek erős belső fékek, a Patelhoz hasonló figurák – akik számára Donald Trump akarata minden jogi, intézményi vagy szakmai megfontolást felülír – nem amiatt veszélyesek, amit tenni akarnak, hanem azért, mert szinte bármire hajlandók, ha azt a vezetőjük kéri.

2025 júliusában aztán már egyéb aggasztó jelek is mutatkoztak. A New York Times akkor arról írt, hogy Patel pár hónappal korábbi igazgatói kinevezése óta az FBI a korábbinál sokkal agresszívebben alkalmazza a poligráfos vizsgálatokat, és ezek egy része már nem kémelhárítási vagy nemzetbiztonsági célokat szolgál, hanem a belső lojalitást ellenőrzi.

Több vezető beosztású munkatársat konkrétan arról kérdeztek, mondott‑e bárki valaha negatívat Patelról vagy a podcasterből lett akkori helyetteséről, Dan Bonginóról.

A vizsgálatokat egy átfogó, szivárogtatásellenes fellépéssel indokolták, ám volt ügynökök szerint a kérdések politikailag motiváltak voltak, és azt üzenték, hogy a kritika állásvesztéssel járhat.

A cikk a személyi következményekre is rávilágított: az új vezetés alatt tömegesen távoztak vagy kerültek parkolópályára tapasztalt FBI‑tisztviselők, részben korábbi, Trump számára kényelmetlen nyomozások miatt. A Times becslése szerint a regionális irodák mintegy 40 százalékában lecserélődött a felső vezetés. Konkrét esetek – például egy ügynök megfenyegetése poligráffal egy Trumpot rendszeresen kritizáló korábbi kollégájával ápolt barátság miatt – azt a benyomást erősítik, hogy a szakmai megfontolások háttérbe szorulnak az ideológiai megfelelés mögött.

A lapnak nyilatkozó volt tisztviselők elbeszélései alapján egy olyan FBI rajzolódott ki, amelyben a belső légkört félelem, a lojalitással kapcsolatos vizsgálatok és gyorsuló fluktuáció mérgezi, ami sokak szerint egy átpolitizált és meggyengített intézményre utal.

NDZ / Star Max / GC Images Kash Patel, az FBI igazgatója a New York-i Rendőrség volt főkapitányának temetésén a Szent Patrik-székesegyházban 2025. június 6-án, New Yorkban.

Maximális védelem Patel barátnőjének

De Patel tevékenységét más szempontok miatt is megkérdőjelezték. Ugyancsak a New York Times írt arról, hogy az FBI‑igazgató hivatalba lépése óta egyre nagyobb belső és nyilvános vitát vált ki az, ahogyan a hivatal erőforrásait – különösen a biztonsági és utazási kapacitásokat – saját maga és élettársa, Alexis Wilkins védelmére használja. A lap beszámolt egy olyan incidensről, amikor Patel utasítására egy FBI‑SWAT egységet vezényeltek ki Atlantába, hogy biztosítsák a country énekesként is feltűnő Wilkins fellépését az NRA (Nemzeti Fegyverszövetség) éves kongresszusán. Amikor az egység a helyszínt biztonságosnak ítélve idő előtt távozott, Patel dühösen felelősségre vonta a parancsnokot, amiért szerinte a barátnőjét „védelem nélkül” hagyták.

Érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy a SWAT‑egységek bevetése egy nem hivatalos személy védelmére rendkívül szokatlan, és több volt FBI‑vezető szerint szakmailag és etikailag is aggályos. Ehhez képest a beszámolók alapján Patel tavaly többször is taktikai egységeket irányított át Wilkins biztosítására különböző városokban, olykor rövid értesítéssel, miközben az FBI költségvetését jelentős megszorítások fenyegetik.

A lap kitért arra is, hogy Patel többször használta az FBI kormányzati repülőgépeit magánjellegű utakra, például egy skóciai golfkirándulásra, egy baráti vadászatra Texasban, a Nashville-ben élő Wilkins meglátogatására – miközben korábban élesen bírálta az elődjét hasonló gyakorlat miatt.

Chip Somodevilla / Getty Images Kash Patel, az FBI új igazgatójaként mond beszédet a beiktatási ünnepségén, a háttérben a barátnője, Alexis Wilkins figyeli őt 2025. február 21-én, Washingtonban.

Bár – ahogyan azt a szabályok kormánygép magáncélú használata esetén előírják – vállalta egy kereskedelmi jegy árának megtérítését, a tényleges költségek jóval magasabbak, és nem fedezik a kisrepülő használatának, illetve a biztosításnak a költségeit, amit több volt tisztviselő a vezetői tapasztalat és az önmérséklet hiányának jeleként értelmez.

A cikk szerint Patel lépései azért is váltanak ki visszatetszést, mert barátnője nem házastárs, mégis olyan szintű védelmet kap, amelyhez korábban csak kivételes esetekben jutottak vezetők családtagjai. Bár Wilkins és Patel szerint az intézkedéseket az online fenyegetések indokolják, a kritikusok úgy látják, hogy az FBI erőforrásainak ilyen jellegű, személyes célú felhasználása túllépi a megszokott gyakorlat határait, és tovább erősíti azokat az aggodalmakat, amelyek Patel vezetési stílusát hatalom‑ és lojalitásközpontúnak, valamint intézményileg kockázatosnak tartják.

Alkoholos befolyásoltság alatt

A Patel elleni kritikák és az FBI-igazgató reakciója idén április közepén csúcsosodott ki. Az Atlantic ugyanis belső források alapján arról számolt be, hogy Patel túlságosan impulzív, paranoiás, bizonyítékok nélkül von le következtetéseket, és érzelmileg instabil helyzetekben is kulcsszerepet játszik egy 38 ezer főt foglalkoztató nemzetbiztonsági intézmény élén.

Említettek például egy olyan esetet, amikor Patel egy informatikai hiba miatt azt hitte, kizárták a rendszerből, és pánikba esve közölte a munkatársaival, hogy a Fehér Ház menesztette. Bár gyorsan kiderült, hogy technikai problémáról van szó, az eset – több tucat jelenlegi és volt tisztviselő szerint – tökéletesen jellemzi Patel vezetői stílusát.

A cikk súlyos állításokat tett Patel személyes viselkedéséről is: az Atlantic forrásai rendszeres és nyilvános alkoholfogyasztásról, ittas állapot miatt elmulasztott vagy elhalasztott megbeszélésekről, elérhetetlenségről, magyarázat nélküli távollétekről számolnak be.

Több alkalommal is a testőrségének kellett felébreszteni a láthatóan ittas Patelt, vagy nekik kellett segíteni, hogy egyáltalán tudjon járni, egyszer pedig betöréshez használatos eszközöket igényeltek, mert bezárkózott egy helyiségbe, és nem reagált.

A cikk szerzői szerint mindez nemcsak vezetési probléma, hanem nemzetbiztonsági kockázat is, különösen egy olyan időszakban, amikor fokozott a terrorfenyegetettség.

Chip Somodevilla / Getty Images Kash Patel, az FBI igazgatója 2026. március 4-én az amerikai Kongresszus épületéhez érkezik Washingtonban.

Hol az FBI igazgatója?

Patel hivatalba lépése eleve megosztó volt, de a cikk szerint azóta sok korábbi támogatója is csalódott benne. Ritkán van jelen az FBI központjában, késlelteti a döntéseket, és többször meggondolatlanul kommunikál folyamatban lévő ügyekről, például a Brown Egyetemen történt lövöldözéssel kapcsolatban tévesen jelentett be őrizetbe vételt. Eközben viszont élvezi a pozícióval járó előnyöket, az utazásokat és a láthatóságot, ami a Fehér Ház egyes köreiben is rossz érzést kelt.

A cikk hangsúlyozza, hogy Patel pozícióját részben az biztosítja, hogy készségesen részt vesz Trump politikai ellenfeleinek célba vételében, míg az FBI‑ban zajló tisztogatás eredményeként a tapasztalt állomány gyorsan fogy, és az ügynökség egyre kevesebb iránymutatással, egyre nagyobb politikai nyomás alatt működik.

Egy forrás azt mondta az Atlanticnek:

Nem az a legnagyobb baj, hogy mivel tölti az idejét, hanem, hogy nincs valódi, működő FBI‑igazgató az ország élén.

Patel napokkal később pert indított az Atlantic magazin és a cikk szerzője ellen azt állítva, hogy a lap a cáfolatok ismeretében is tudatosan közölt hamis információkat. A Washingtonban benyújtott kereset 250 millió dollár kártérítést követel, mivel az Atlantic „rosszhiszeműen” járt el, figyelmen kívül hagyta Patel ügyvédjének utolsó pillanatban elküldött levelét, illetve nem adott elegendő időt a vádak részletes cáfolatára. Az Atlantic közölte: kiáll a riportja mellett, és határozottan meg fogja védeni magát a „megalapozatlan” keresettel szemben.

Eközben a New York Times a napokban arról számolt be, hogy az FBI rövid ideig vizsgálta a lap egyik újságíróját, miután cikket írt arról, hogy Kash Patel hivatalos erőforrásokat használt barátnője védelmére. A vizsgálatot – amelyet egyes igazságügyi tisztviselők szerint megtorlásként indítottak – végül jogalap hiányában leállították.

The post Nyilvános italozás, közpénzből védett barátnő, hazugságvizsgálat a beosztottaknak: Kash Patel botrányról botrányra bukdácsol az FBI élén first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest