Molnár György Elefántnak több egészségi problémája is volt az elmúlt években, számos műtéten is átesett. A basszusgitáros nemrég a Tények Plusz kamerái előtt beszélt arról, hogy újabb operáció vár rá, ezúttal egy nyitott szívműtét.
Megmondom őszintén, idáig egy ép rész nincs rajtam, mert mindenhol műtöttek. Karomat, lábamat, vakbelemet, ezt, azt, amazt. És ugye legutóbb ez a hólyagműtét volt. Egyiktől sem féltem, most sem félek, csak ettől tartok
– mondta a zenész, akinek koszorúér szűkülete és billentyűproblémái is vannak.
Molnár a rá váró műtét ellenére jókedvű, és tele van tervekkel az operáció utáni időszakra: szeretne visszatérni a színpadra egy produkcióval, ami a közel 60 éven át csúcson lévő Omega legszebb pillanataira és legnagyobb slágereire épül.
Ha tényleg rendbe tudnak rakni a dokik itt, a Városmajorban, jól meg tudnak szabni-varrni, akkor miért ne legyen egy turné?
– tette fel a kérdést a basszusgitáros, aki megtudta, hogy egy gyöngyösi gimnázium diákjai a saját könyvének sztoriját alapul véve filmet készítettek az Omega történetéről, velük szeretne koncerteket adni.
Annyira megérdemlik, mint még talán senki. Ezt veszni hagyni nem szabad!
Még várnak rá vizsgálatok, ám a minden jól megy, Elefánt júniusban áteshet az életmentő operáción, orvosai elég erősnek találták a szívét a beavatkozáshoz.
A hazai hírességek közül nem a zenész az egyetlen, akinek nyitott szívműtéten kell(ett) átesnie:
- Schobert Norbi 2012-ben esett át az operáción,
- Hajmásy Péter közel 10 órás műtétjére pedig valószínűleg idén ősszel kerül majd sor.
The post Nyitott szívműtét vár Molnár György Elefántra first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu