Nyomkövetőt kaphatnak, akik „veszélyeztetésére alkalmas magatartást tanúsítanak” egy Magyarországra érkező, nemzetközileg védett személlyel szemben

Thumbnail for 6608090

Az általánosnál nagyobb távolságra is lezárhatja a köztársasági elnök vagy a kormány által meghívott, fokozott védelmet igénylő, nemzetközileg védett személy, illetve az őt kísérő delegáció tartózkodási helyét azon személy előtt a rendőrség, aki már korábban is „veszélyeztetésére alkalmas magatartást tanúsított” –írja a Népszava egy, a kormány honlapjára hétfőn feltöltött rendelettervezetből. Mások a kordon határáig szabadon mozoghatnak.

Az új szabályozás értelmében,

ha a rendzavaró egy éven belül megismétli cselekményét, a rendőrség ismét az általánosnál nagyobb kordon-távolságot rendelhet el, és a kordon betartását – ha szükségesnek ítéli – már ekkor is elektronikus nyomkövetővel ellenőrizheti.

Ha pedig az új szabályt egy éven belül másodszor is megszegi, akkor a hatóság személyvédelmi és létesítménybiztosítási intézkedés keretében személyre szabottan kijelölheti azt a területet, amelyet az érintett személy nem hagyhat el. A szabály betartását pedig nyomkövetővel ellenőrizhetik.

The post Nyomkövetőt kaphatnak, akik „veszélyeztetésére alkalmas magatartást tanúsítanak” egy Magyarországra érkező, nemzetközileg védett személlyel szemben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest