Nyomorban, fiatalon halt meg a híres horrorszerző

Ma már természetesnek tartjuk, hogy a szórakoztató irodalom sok százmilliós rajongótáborral rendelkező, megkerülhetetlen műfajának számítanak a horror-, fantasy- vagy tudományos fantasztikus történetek. Stephen King regényei, a Trónok harca-sorozat vagy éppen a Harry Potter-könyvek 21. századi sikereinek fényében méginkább érdemes felidézni a műfaj talán legnagyobb hatású úttörője, Howard Phillips Lovecraft emlékét, aki nincstelenül, betegen halt meg, mindössze 47 éves korában.

Minden összeomlott körülötte

1890. augusztus 20-án a New York államban található Providence-ben született Lovecraft később megteremtett egyedi világa minden bizonnyal sok mindenben táplálkozott az író gyerekkori, meglehetősen nyomasztó élményeiből. Apján, Winfield S. Lovecraften 1893-ban kitört az elmebaj, öt évvel későbbi haláláig nem is hagyhatta el a pszichiátriai intézetet, ahová bezárták. A kis Howard anyjával együtt a nagyszülőkhöz költözött, ahol a már háromévesen folyékonyan olvasó fiú bújni kezdte a hatalmas könyvtár köteteit, elsősorban az angol gótikus rémtörténetek kötötték le.

Nem csoda, hogy állandó rémálmok gyötörték az egyébként is sokat betegeskedő fiút,

aki 14 évesen nagyapját is elvesztette, majd 1919-ben anyja elméje is elborult, és 1921-ben ő is végleg elhagyta fiát. Közben ráadásul a családi vagyon is elúszott, a leginkább a csillagászat iránt érdeklődő Lovecraft pedig nem tudta folytatni tanulmányait, de így is figyelemre méltó tudásra tett szert a történelem, a nyelvészet, a kémia és a csillagászat terén, ezt később műveiben is kamatoztatta.

Szegénység, betegség

A fiatalember kezdetben főként verseket írt, majd amatőr újságíróként is kipróbálta magát, ám első novelláit és regényeit inkább saját szórakoztatására alkotta. Ugyan visszahúzódó életet élt, levelezés útján számos hasonló érdeklődésű művésszel, például Robert Bloch-hal (a Psycho szerzőjével) vagy Robert E. Howarddal (akinek Conan, a barbár alakját köszönhetjük) kötött barátságot. Esszéi és versei után első, Az alkimista című novellája 1916-ban jelent meg, legtöbb írását a Weird Tales (Furcsa történetek) elnevezésű magazin közölte.

Pénzt viszont először csak 1922-ben látott művei után, és később is alig-alig kapott fizetséget munkájáért. Miután 1926-ban elvált feleségétől, végleg elzárkózott a külvilágtól, kiterjedt levelezése mellett csak az alkotásnak élt, ekkor születtek később nagy sikert arató regényei: a Cthulhu hívása, Az őrület hegyei és a Necronomicon történetei. A harmincas évekre viszont

a családi örökség utolsó maradványait is felélte, ráadásul egyéb betegségei mellett a rák is megtámadta a szervezetét.

A 20. század második felében már milliós példányszámban eladott könyvek ünnepelt szerzője pedig éhezve, magányosan halt meg 1937. március 15-én.

Egyedi, némileg Edgar Allen Poe-t idéző hangulatú munkáiban különleges világokat, mesés tárgyakat, saját isteneket teremtett. Joyce Carol Oates szerint művei „mérhetetlen befolyást gyakoroltak a horrortörténetek szerzőinek őt követő generációira”, míg Stephen King „a 20. század legnagyobb klasszikus horrorszerzőjének” nevezte, és saját, a műfaj iránti érdeklődését is Lovecraft alkotásaira vezette vissza. Magyarországon még későbbre tolódott az író felfedezése, magyarul ugyanis csak a rendszerváltás utáni években jelentek meg művei.

The post Nyomorban, fiatalon halt meg a híres horrorszerző first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest