A Westminster Kennel Club megtartotta, idei, egyben jubileumi 150. kutyakiállítását, ahol a több mint 200 fajtához tartozó 2499 eb közül az összkategória győztes Penny, a doberman (pinscher) lett. Ezen a kutyashow-n ő az ötödik doberman, akinek nyernie sikerült, legutóbb fajtatársa 1989-ben nyert. Indynek Andy Linton volt a felvezetője, aki Penny gazdája is egyben. A világ legrégebbi és legrangosabb kutyaszépségversenyén a második Cota, a chesapeake bay retriever lett, de a hét döntős, illetve a kategóriagyőztesek között volt még afgán agár, máltai selyemkutya, lhasa apso, simaszőrű foxterrier és óangol juhászkutya is – számolt be róla a BBC.
A versenyen – melyen az Egyesült Államokon kívül még 17 ország képviseltette magát – minden kutyát aszerint bíráltak el a szurkolókkal teletömött Madison Square Gardenben (többek között a New York Rangers és a New York Knicks otthonában), hogy mennyire felel meg a fajtájára vonatkozó ideálnak. A kutyák először a saját fajtájukon belül versenyeznek, majd a fajtacsoportokon belül, és a hét csoportgyőztes küzd meg a végső „Best in Show” címért.
A négyéves szuka a munkakutya kategória győzteseként került a döntőbe, a fődíjat Montytól, a tavalyi győztes óriás schnauzertől vehette át, aki tavaly történelmet írt azzal, hogy fajtája első összkategória-győztese volt. Penny a verseny után ellátogatott az Empire State Building tetejére, és egy séf elkészítette neki a kedvenc ételét is: csirkét és répát szolgáltak fel neki – számolt be róla a CBS.
Nem Penny volt a Westminster egyetlen győztese a 2026-os kiállításon. Prove-It, a border collie, a Masters Agility Champion címmel tért haza, miután 29,81 másodperc alatt teljesítette a kutyakiállítás akadálypályáját – írta a People.
A Westminster Dog Show egyébként a második a megszakítás nélkül minden évben legrégebb óta megtartott sportesemények közül az Egyesült Államokban.
The post Ő lett a legszebb kutya a világ legrangosabb kutyaszépségversenyén first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





