Ókori egyiptomi sírokra bukkantak Luxorban

Thumbnail for 6535982

Három ókori egyiptomi férfi sírját fedeztek fel Luxor közelében, akiknek a nevére és a foglalkozására utaló feliratokat is találtak a szakértők a mintegy 3000 éves temetkezési helyeken. Az elhunytakat egy Nílushoz közeli nekropoliszban temették el, amelyet a nagyon fontos pozíciókat betöltő, de nem királyi származású személyek számára tartottak fenn – írja a Live Science.

Az egyik sírba egy Ámon-em-Ipeté nevű férfi nyugodott, aki egy Ámon istennek szentelt templomban teljesített szolgálatot. A 19 dinasztia korában élt, valamikor Krisztus előtt 1295 és 1186 között, egy olyan korban, amikor Egyiptom egy Szíriától Szudánig terjeszkedő birodalmat irányított. Sírhelye egy kis belső udvarból, egy folyósóból, illetve egy sírkamrából áll, amelyet festményekkel díszítettek.

A két másik sír korábbról, a 18. dinasztia idejéből származik, Krisztus előtt 1550 és 1295 közöttről. Az egyikbe egy Baki nevű férfit temettek, akinek a gabonaraktárak felügyelete volt a feladata, a másik pedig egy „S” nevezetű személyé, akinek számos tisztséget viselt. Ő felügyelte az oázisban található Ámon-templomot, emellett pedig az északi oázis írnoka és kormányzója volt.

Ministry of Tourism and Antiquities A sírokban talált usébtik.

Az MTI beszámolója szerint a sírokból az emberi maradványok mellett számos tárgy is előkerült, köztük úgynevezett usébtiket. Az usébti embert ábrázoló szobor, amely az ókori egyiptomiak szerint mágikus erővel bírtak. Azzal a céllal helyezték a sírokba, hogy amikor a halottat a túlvilágon munkára szólítják, mágikusan megelevenedve válaszoljon helyette, és elvégezze a feladatot. Innen ered az elnevezése is, az usébti jelentése egyiptomi nyelven „aki válaszol”.

Kapcsolódó
Bámulatos kincsekre bukkantak egy ókori egyiptomi templomnál

A lenyűgöző állapotú leleteket a karnaki templomkomplexum helyszínén fedezték fel.

The post Ókori egyiptomi sírokra bukkantak Luxorban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest