Ókori harcos sírjára bukkantak Csehországban

Thumbnail for 6228299

Számos jelentős felfedezést tettek a Csehországban az Olomouc Régészeti Központ kutatói – számolt be róla a Heritage Daily. Az ásatások során feltártak egy vaskori kelta temetőt, több szláv sírt a 9-10. századból, illetve egy késő kőkorszaki települést is.

A kelta temető a Krisztusi előtti 2-3. századból származik és 33 hamvasztásos sírhelyet foglal magába.

Közülük a legkiemelkedőbb egy ókori harcos hantja, amelyben egy vasból készült kardot és lándzsát is találtak, amelyek a férfi magas státuszáról árulkodnak.

A kardon végzett vizsgálatokból kiderült, hogy a fegyvernek fából készült markolata lehetett és egy bőrből készült hüvelyben tárolták, ám ezek nem maradtak fenn. A régészeti központ közleményéből kiderül, hogy a pengén karcolásokat és horpadásokat figyeltek meg, ami arról árulkodók, hogy használhatták csatában.

A temető többi sírjában a hamvasztásból visszamaradt apró csontdarabokra bukkantak, illetve kerámia edényekre, bronz övcsatokra és vasból készült eszközökre.

Az ásatások alatt előkerültek a Nagymorva Birodalom idejére datálható, 9-10. századi szláv sírok is. Ezen a helyszínen keresztény temetkezési szokások nyomai figyelhetők meg.

A feltárás legősibb leletei egy Krisztus előtt 5000 körül létezett település maradványai voltak. A régészek itt házak és kemencék romjait fedezték fel, továbbá több mint 300 tárgyat, köztük kerámia töredékeket és kovakő eszközöket.

Kapcsolódó
Páratlan kincsek lapultak az ősi harcos sírjában

A régészek szerint egy trák lovast temethettek el az ókori nyughelyen.

The post Ókori harcos sírjára bukkantak Csehországban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest