Ókori római temetőt fedeztek fel Maroskeresztúron

Római kori temetőre bukkantak a Maros Megyei Múzeum régészei Maroskeresztúron. Az intézmény közleménye szerint mintegy 30 ember sírját tárták fel, akik egy katonai támaszpont közelében éltek a 2–3. században. A szakértők úgy vélik, ezen a területen akkoriban egy körülbelül 1000 főt számláló lovassági egység állomosozott. A katonák köré egy kis települést húztak fel, amelyet azok családtagjai, illetve iparosok, kézművesek és kereskedők laktak.

A sírokban az emberi maradványok mellett számos érdekes lelelet találtak, köztük érméket, kerámia- és üvegedényeket, ékszereket, valamint egy mécsest találtak, amelyek értékes információkkal szolgálnak a mintegy kétezer évvel ezelőtt ott élt emberek mindennapjairól. Az egyik legkiemelkedőbb felfedezés egy tömegsír volt, amelybe nagyjából 20 gyermek maradványait azonosították. Ez a temetkezési hely a település korai napjaiból származhat, amikor a gyermekhalandóság különösen magas volt.

A lelőhely azonosítása meglehetősen nagy jelentőséggel bír, a maroskeresztúri római település és környéke ugyanis fontos központnak számított, temetőjének pontos helyét azonban egészen mostanáig nem ismerték.

Románia bizonyos területei az őskor óta lakottak, ezért nem ritkán kerülnek elő onnan érdekes régészeti leletek. Ehhez hasonló esetekről lapunk alábbi cikkeiben számolt be:

The post Ókori római temetőt fedeztek fel Maroskeresztúron first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest