OKSZ a friss inflációs adatról: az árrésstopra nincs szükség, elsivatagosodást okoz

A kiskereskedelmi forgalomban kapható élelmiszerek áremelkedési üteme októberben is a kívánatos 5 százalék alatt maradt. „Ez a hetedik egymást követő ilyen hónap, tehát immár nyugodtan kimondhatjuk, hogy az élelmiszerinfláció tartósan 5 százalék alatt marad. Ennek azért van jelentősége, mert a kormány képviselői az árrésstop bevezetésekor ezt az értéket jelölték meg az intézkedés kivezetésének feltételeként” – kommentálta a KSH friss inflációs adatait az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Kozák Tamás.

A jelentés szerint az átlagos infláció 4,3 százalékos volt, az élelmiszerinfláció pedig 3,9 százalékos.

Mint Kozák Tamás kiemelte, a KSH az élelmiszerek és alkoholmentes italok árucsoportban szeptemberben 3, októberben pedig 1,7 százalékos éves áremelkedést regisztrált, vagyis az élelmiszerár-emelkedés nemcsak alacsony, de lefelé is húzza a fogyasztói árindexet. A következő hónapokban a bázishatás miatt hasonló tendencia várható.

Az árréstop nem váltja be a hozzá fűzött reményeket

Az idén áprilisi egyszeri árcsökkenés után az infláció jövő tavasszal visszatér az eredeti pályájára, a szőnyeg alá söpört valódi probléma (a beszállítói árak emelkedése, az ellátási lánc strukturális problémái) újra megjelenik. Az árrésstop nem növelte a kiskereskedelmi forgalmat sem, éppen ellenkezőleg, elbizonytalanító hatása miatt az élelmiszer fogyasztás továbbra is a lehetőségek alatti ütemben bővül.

Az OKSZ szerint az árrésstop amilyen hatástalan, olyan káros a kereskedőkre, a vásárlókra és a magyar gazdaságra nézve is.

Azt is kifejtették, miért:

  • Az érintett kiskereskedőknél összeségében minden 100 forint árrésstopban érintett termék árbevétele után 15–20 forint veszteség keletkezik, ez csökkenti a kiskereskedelmi beruházásokat.
  • A hatósági beavatkozás emellett elszívja a kistelepülési boltokból a vásárlókat, ami komplett településeket tesz kereskedelmi értelemben sivataggá.
  • Végezetül az intézkedés növeli az importhányadot, rontja a hazai élelmiszer-termelés piaci pozíciót, és jellegéből adódóan visszafogja a kiskereskedők közötti igazi árversenyt.

A kiskereskedelmi árrésstop októberi meghosszabbítása és kiterjesztése hibás döntés volt a szövetség szerint, az intézkedést ehelyett ki kellett volna vezetni. Az Országos Kereskedelmi Szövetség megítélése szerint a legközelebbi, februári döntés alkalmával ezt mindenképpen meg kell tenni.

Hogy az árrésstopnak milyen negatív hatásai lehetnek, arról a napokban írtunk.

Kapcsolódó
Árréstop: kiszorulnak a magyar termékek a boltok polcairól, tarol az olcsó import

Egyetlen üzenete maradt a kormánynak az élelmiszerpiacon: árat csökkenteni minden eszközzel.

The post OKSZ a friss inflációs adatról: az árrésstopra nincs szükség, elsivatagosodást okoz first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest