Olyan Macbookot dob piacra az Apple, amilyet még sose láttunk

Immáron szinte biztossá vált, hogy az Apple egyik legjobban várt kütyüje, a cég első érintőképernyős Macbookja, meg fog jelenni – írja a Macworld.

A kínai Weibo közösségi oldalon az Instant Digital néven ismert szivárogtató szűkszavú bejegyzésében azt írta: 100 százalékig megerősített, hogy „a MacBook képernyője érintős lesz”.

Habár az oldal esetében nem lehet azt mondani, hogy minden korábbi előrejelzés bevált, messze nem ők az egyetlen szakértők, akik azt állítják, hogy úton van egy érintőképernyős MacBook. Májusban az ellátási láncból származó források jelezték, hogy az érintőképernyős MacBook Pro OLED-kijelzőinek gyártására a Samsung Display már júniusban készen fog állni, az Apple számára.

A hónap elején az Omdia kutatócég azt közölte, hogy az állítólag MacBook Ultra névre keresztelt laptop az idei év harmadik negyedévében jelenhet meg. Nem minden elemző ilyen optimista a megjelenést illetően: a legtöbb szakértő várakozása szerint 2026 végén vagy 2027 elején reálisabb a megjelenés. Azt mindenesetre Ming-Chi Kuo és Mark Gurman Apple-szakértő is jelezte, hogy a Macbook Ultra már közel van a megjelenéshez.

Kapcsolódó
Ennyibe kerülnek itthon az Apple olcsósított MacBookjai

Mutatjuk, mit tud az Apple eddigi legolcsóbb laptopja.

The post Olyan Macbookot dob piacra az Apple, amilyet még sose láttunk first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest