Olyat figyeltek meg egy idegen csillagnál, amilyet eddig csak a Napnál láttak

Egy új tanulmány alapján koronakidobódást (CME) dokumentáltak egy, tőlünk 133 fényévre fekvő, M-típusú csillagnál – írja az IFLScience. A jelenséget rádióimpulzus formájában észlelték.

A Napnál viszonylag gyakran figyelhető meg koronakidobódás, ennek során a napfoltokon belül csavarodó mágneses mezők miatt az égitest felső rétegének egy része kilökődik az űrbe. Amennyiben az esemény a Föld felé néző oldalon következik be, a töltött részecskék bolygónkat is elérhetik, geomágneses vihart idézve elő. Jelenleg épp egy ilyen, viharos időszakot élünk, a sarki fény a napokban még hazánk területéről is látható volt.

A szakértők régóta sejtik, hogy más csillagok is produkálnak CME-ket, eddig azonban ezt nem sikerült közvetlenül bizonyítani. Bár foltokat és flereket korábban is detektáltak már,

a mostani az első alkalom, amikor koronakidobódást írnak le egy idegen csillagnál.

Dr. Joe Callingham, a Holland Rádiócsillagászati Intézet (ASTRON) munkatársa és a csapat tagja szerint a korábbi eredmények arra utaltak, hogy létezhetnek CME-k, de nem erősítették meg, hogy az anyag valóban eljut az űrbe. „Most először sikerült ezt megtennünk” – tette hozzá.

A szakértők olyan rádióhullám-kitöréseket kerestek, amelyek megegyeznek az ismert koronakidobódások adataival, így bukkantak egy, az StKM 1-1262 jelű égitestnél kialakult jelre. Arra jutottak, hogy az információkat csak az magyarázhatja, ha az anyag teljesen elhagyta a csillag mágneses buborékját, magyarán CME következett be.

Az StKM 1-1262 korábban nem igazán állt az érdeklődés középpontjában. A csapat mintegy 5000 csillagot vizsgált meg, ám csak ezen vörös törpénél detektált árulkodó kitörést.

A koronakidobódás nagyjából 2400 kilométer tett meg másodpercenként, ez azt jelenti, hogy gyorsabb volt, mint a Nap CME-inek 99,95 százaléka. Az StKM 1-1262 jóval halványabb, mint csillagunk, vagyis lakható zónája – azaz az a régió, ahol fennmaradhat körülötte az általunk ismert élet alapja, a víz – jóval szűkebb. A potenciálisan lakható bolygóknak elvileg így nagyon közel kellene feküdniük a csillaghoz, csakhogy erős CME-i ellehetetleníthetik a légkör fennmaradását.

A kutatók célja most az, hogy folytassák a keresést. Az StKM 1-1262 a csillagok között egyébként meglehetősen különc, a Napnál például 20-szor gyorsabban forog.

The post Olyat figyeltek meg egy idegen csillagnál, amilyet eddig csak a Napnál láttak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest