Öngyilkosságot kísérelt meg Kim Jonghjun korábbi dél-koreai védelmi miniszter, akit a hadiállapot sikertelen bevezetésében játszott szerepe miatt vettek őrizetbe – írja a Sky News.
Jun Szogjol dél-koreai elnök a múlt hét kedden késő este a tévében váratlanul bejelentette, hogy hadiállapotot rendel el Észak-Korea-párti felforgatókra hivatkozva. A katonai vezetés azonnal betiltotta a politikai tevékenységeket, a nemzetgyűlési képviselők viszont a parlament épületébe mentek, és megszavazták a hadiállapot megszüntetését.
Jun Szogjol elnök és az öngyilkosságot megkísérlő Kim Jonghjun ellen jelenleg lázadás vádjával folytatnak büntetőeljárást.
A volt védelmi minisztert azután vették őrizetbe, hogy a bíróság jóváhagyta a lázadásban játszott kulcsszerepe és a hatalommal való visszaélés vádjával kiadott elfogatóparancsot. Jelentések szerint a dél-koreai rendőrség ezután házkutatást végzett a védelmi miniszter hivatalában, az öngyilkossági kísérletre ezt követően került sor.
Múlt héten egy minisztériumi alkalmazott a sajtónak azt mondta, hogy Kim Jonghjun védelmi miniszter javasolta a hadiállapot elrendelését Jun Szogjol dél-koreai elnöknek. A tárcavezető ezután lemondott, majd vasárnap le is tartóztatták. Az öngyilkosságot azután kísérelte meg, hogy a rendőrség átkutatta az irodáját.
The post Öngyilkosságot kísérelt meg a volt dél-koreai védelmi miniszter first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu